Gálamérkőzés

Vasas-Roma, 0-1 - vége

A 100 éves Vasas a Puskás Ferenc Stadionban fogadta ünnepi gálamérkőzésén az olasz AS Roma együttesét. A találkozó első félidejében a Farkasok új szerzeménye, a Barcelonából érkezett Bojan Krkic volt a legaktívabb, de látványossá a második játékrészben, a fiatal római cserék beállása után vált a játék. Egy megpattanó lövésből született góllal szerezte meg a győzelmet a Roma.

Vasas-Híd - AS Roma 0-1 (0-0)
Puskás Ferenc Stadion, V.: Solymosi
gólszerző: Viviani (68.)

Vasas: Ilizi - Polényi, Sütő, Kovács G., Katona - Bakos, Kulcsár, Jokic, Bárányos, Arsic - Simic

Roma: Lobont  - Cicinho , Cassetti, Heinze, José Ángel - De Rossi, Perrotta, Greco  - Krkic, Totti, Borriello

93. perc: Az utolsó percekben egyik csapat sem akart már sokat, Solymosi játékvezető le is fújta a találkozót.

91. perc: Hosszú idő után vezetett támadást a Vasas, de a jobb szélen elfogyott a lendület, végül Dajic rossz passzával ért véget az akció a tizenhatoson belül.

90. perc: Caprari ezúttal egy hosszú indítást kapott meg lesen.

88. perc: Pizarro próbálkozott távolról, Ilizi védett, majd könnyedén megfogta Caprari lesről leadott ismétlését is.

87. perc: A szöglet után Crescenzi lőtt távolról keményen, laposan, de messze a kapu mellé.

86. perc: Taddei lövése pattant meg a tizenhatosnál, a labda alig ment el a jobb kapufa mellett.

85. perc: Okaka fejelt a felső lécre Simplicio beadásából - lesről.

83. perc: CSERE - Kulcsár helyett Ferkó lépett pályára.

81. perc: CSERE - Sütő helyére Radványi állt be a Vasasba.

80. perc: A szöglet nem volt veszélyes, de a Vasas nem tudott kijönni a saját kapuja elől, igaz, a Farkasok sem tudtak komoly helyzetet kialakítani.

78. perc: Rosi lőtt fordulásból, Ilizi szögletre mentett.

76. perc: Pizzarro Simplicio elé pöccintette labdát, a brazil gyenge kísérletét Ilizi védte, majd tisztáztak a védők.

76. perc: Caprari centikkel maradt le egy indításról, Ilizit azonban így is megzavarta, a kapus megint csak másodszorra fogta meg a labdát.

75. perc: Okaka könnyedén átverte Katonát, lövése Sütőről pattant szögletre.

74. perc: Okaka szerzett labdát a Vasas tizenhatosán, de szerencsére legyőzte a hazai védők túlereje.

73. perc: Caprari húzott befelé a bal oldalról, majd keményen lőtt, Ilizi nagyot védett. A római cseréknek láthatóan több kedvük van játszani, mint a sztároknak volt.

72. perc: Okaka kapott jó indítást, de Ilizi elrúgta előle a labdát.

68. perc: GÓL. Taddei passza után Viviani lőtt távolról, és a labda utat is talált a bal alsóba. (0-1)

67. perc: Katona jobb oldali szabadrúgása után Homma fejelt jól kapura, de Curci leért a jobb alsóra, és biztosan fogta a labdát.

65. perc: CSERE - A Vasasba kényszerből Mileusnic állt be Jokic helyett.

62. perc: Taddei beadását Ilizi nagyon nehezen szedte össze.

61. perc: CSERE - Komjáti András is többet változtatott: lejött Katona, Simic és Arsic, a pályán helyettük Makadji, Beliczky és Homma.

60. perc: CSERE - Luis Enrique gyakorlatilag lekapta a kezdőjét. Lejött Totti, Krkic, Cassetti, Perrotta, Heinze és José Ángel, a helyükre Caprari, Taddei, Okaka, Viviani és Crescenzi.

60. perc: Totti sarkazott Pizzaro elé, ő vissza, Totti lövése messze elkerülte a kaput.

59. perc: José Ángel beadása után Sütő mentett.

58. perc: A Roma néhány hosszú indítással próbálkozott az elmúlt percekben, de az immár bordóban a reklámtáblának támaszkodó Luis Enrique lelkesen megtapsolta mindet.

56. perc: Rosi kapott volna remek labdát, de Katona a levegőből lehalászta előle a játékszert.

55. perc: A szöglet után José Ángel lőtt távolról, de messze a kapu mellé.

55. perc: Rosi jobb oldali beadása Katonáról pattant szögletre.

53. perc: Totti pörgette Krkic elé a labdát, a spanyol csatár a bal oldalról éles szögből lőtt a rövid elsóra, Ilizi védett.

50. perc: A Roma végezhetett el szögletet, nem volt veszélyes.

47. perc: Krkic harcolt ki szabadrúgást a Vasas kapujától 28 méterre, amiből Totti a kapu fölé lőtt.

46. perc: CSERE - Bárányos helyett Dajic jött a Vasasba.

46. perc: A 100 éves Vasas a Puskás Ferenc Stadionban fogadja ünnepi gálamérkőzésén az olasz AS Roma együttesét.

46. perc: CSERE -  Greco helyére Pizzarro, Lobont helyére Curci, Cicinho helyére pedig Rosi állt be a Romába.

Ezzel véget is ért az első félidő, amelyen érződött, hogy a Vasas három vereséggel kezdte a bajnokságot, és nagyon tiszteli neves ellenfelét. Ennek ellenére néhány veszélyes helyzetet a hazaiak is ki tudtak alakítani az eléggé idény eleji állapotban lévő vendégek kapuja előtt.

45. perc: Bárányos indította volna Simicet középen, de Cassetti könnyedén szerelt előle.

43. perc: Simic elé került a labda a Roma tizenhatosán belül, de Lobont felszedte előle.

42. perc: Szabadrúgáshoz jutott a Vasas a Roma kapujától 30 méterre. Bakos Arsicnak gurította le a labdát, de a lövést Borriello blokkolni tudta.

39. perc: Borriello került helyzetbe a kapu bal oldalánál, de Kovács kétszer is menteni tudott a lövéseinél.

38. perc: Főleg, hogy igazán veszélyesre sikerült a sarokrúgás: a hosszú oldalon Simic érkezett, és a kapu fölé belsőzött.

37. perc: Bárányos labdájából Polényi indult meg a jobb szélen, de nem volt kinek beadnia, így a szöglet, amit kiharcolt, a legjobb helyzetkihasználásnak nevezhető.

35. perc: A sarokrúgás ezen az oldalon sem lett veszélyes, Roma-bedobással ért véget az akció, miután Arsic nem bírta Heinze mellett megtartani a labdát.

34. perc: Kulcsár kissé a jobb oldalról próbálkozott, a megpattant lövés De Rossiról ment ki szögletre.

32. perc: A szöglet nem lett veszélyes.

31. perc: Greco megint távolról próbálkozott Ilizi ezúttal is szögletre mentett.

30. perc: Ismét a Vasas térfelén zajlik a játék, a vendégek laposan adogatnak a hazai tizenhatos körül.

28. perc: Krkic varázsolt megint: A bal szélen ballal egy lövőcsellel elküldte Polényit, majd jobbal a felső lécet találta el.

24. perc: A Vasas először tudta huzamosabb ideig (fél percnél tovább) a Roma térfelén tartani a labdát, de így is De Rossin halt el a támadás. Cicinho azonnal indította Tottit, aki azonban Sütővel sprintben nem tudta felvenni a versenyt.

22. perc: A sarokrúgást Totti végezte el, miután a közönség megünnepelte a sarokban, újabb szögletre mentettek a védők, így a másik oldalon is megtapsolhatták a Roma kapitányát. Ezúttal veszélytelen volt a beadása.

21. perc: Borriello labdaszerzés után azonnal lőtt, Ilizi lábbal mentett szögletre.

20. perc: Greco távolról lőtt, Ilizi oldalra ütötte a labdát.

17. perc: Krkic fűzött be három védőt a bal oldalon, a lapos beadását Sütő becsúszva mentette. Ez volt a mérkőzés első igazán szép jelenete.

16. perc: Luis Enrique felvett egy sárga megkülönböztető mezt.

15. perc: A bal szélről José Ángel lőtte be laposan a labdát, Ilizi megint bajban volt vele elsőre, és ezúttal Borriello veszélyesen közel volt, de megúszta a Vasas.

13. perc: Cicinho ellen szabálytalankodtak a jobb szélen, a szabadrúgást Totti neki készítette le, de csak egy gyenge beadás lett belőle. A hosszú oldalon Krkic még begyűjtötte, de az ő lapos beadása sem volt jobb, Ilizinek azonban így is csak másodszorra sikerült megfognia.

11. perc: Totti újra Cicinhót hozta játékba, a beadását ezúttal a védők fejelték ki.

10. perc: Egy rövid olasz hazaadásra csapott volna le Kulcsár, de Lobont jó ütemben lépett ki a kapujából, és elrúgta a labdát.

9. perc: Totti tette ki a tizenhatos előteréből Cicinhónak a labdát a jobb szélre, az ő beadásáról Borriello jócskán lemaradt.

7. perc: Az első percek a Roma labdázgatásával teltek, a Vasas egy-egy labdaszerzés után próbált néhány passzból támadást indítani, eddig sikertelenül.

5. perc: A bal szélen Kulcsár csúszott alá Cassettinek, szabadrúgást kaptak a vendégek.

3. perc: A Roma szakmai stábja ugyanolyan fekete pólóban van, mint a csapat szerelése, ezért Gaál Gyöngyi negyedik játékvezető valószínűleg arra figyelmeztette Luis Enriquét, hogy vegyen fel megkülönböztető mezt. A szakember nem engedelmeskedett.

1. perc: A Roma kezdte az ünnepi mérkőzést, és a találkozó kezdetén az olaszok birtokolták a labdát. Simic első megmozdulásaként lesre futott.