Olimpia 2012

Paul McCartney fellép a londoni megnyitón

  • VNA/MTI
megosztom

A Beatles legendás tagja, Sir Paul McCartney is fellép a jövő évi londoni olimpia nyitóünnepségén.

Paul McCartney

A Telegraph című angol napilap híradása szerint a 69 éves zenész igent mondott a szervezők felkérésére, de a részletekről és a műsoron szereplő dalokról egyelőre nincs döntés. A házigazdák a Rolling Stones és a Led Zeppelin együttest is szerették volna megnyerni a megnyitóra, de mindkét zenekar elhárította az érdeklődést, utóbbinak a frontembere, Robert Plant közölte: nem érdekli az ajánlat. Felmerült az is, hogy McCartney a Beatles másik még élő tagjával, Ringo Starr-ral közösen adhatna koncertet, ám a júniusban Budapesten fellépett Starr az ötkarikás játékok idején amerikai turnén lesz együttesével.

A Beatles együttes híres tagjának más kapcsolódása is van a 2012-es játékokkal, lévén lánya, Stella McCartney tervezheti meg a brit sportolók formaruháját a londoni olimpiára és paralimpiára. A brit nemzeti csapat olimpiai formaruháit 1984 óta szállító Adidas cég most először vesz igénybe (el)ismert divattervezőt a formaruhák kitalálásában. A híres sportszergyártó cégnél azt szeretnék, hogy a hazai rendezésű olimpián a brit sportolók ne csak a legjobb teljesítményre ösztönző ruhákat, de egyben a legdivatosabbakat is viselhessék.

megosztom