Olimpia 2012

Megvan a két női kvóta öttusában

  • VNA
megosztom

Tóth Adrienn és Kovács Sarolta révén mindkét lehetséges női kvótát megszerezte a magyar női öttusa csapat a londoni olimpiára.

Vasárnap Tóth Adrienn ezüstérmet nyert, Kovács Sarolta pedig a hetedik helyen végzett az angliai öttusa Európa-bajnokságon, ezzel mindketten olimpiai kvótát szereztek Magyarországnak. Az olimpiai indulási jog kiharcolásához ezúttal az első kilenc hely valamelyikén kellett végezni. Alaphelyzetben nyolc kvótát osztottak ugyan, de mivel a győztes német Lena Schöneborn már a Világkupa-döntő megnyerésével az ötkarikás mezőny tagjává vált, így egy hely felszabadult.

A magyar öttusázók közül korábban már Kasza Róbert szerzett részvételi jogot a londoni VK-döntő megnyerésével. Öttusában viszont senki sem saját magának szerez olimpiai részvételi jogot, hanem a nemzetnek, így a londoni játékok közeledtével a Magyar Öttusa Szövetség dönthet majd az indulók kilétéről. A férfiaknak nem sikerült jól az angliai Európa-bajnokság, Marosi Ádámék legközelebb a szeptember elején sorra kerülő egyiptomi világbajnokságon küzdhetnek Londonért, ahol a dobogóra kell kerülni az olimpiai kvalifikációhoz.

megosztom