Wolfsburg

Magath pénzt kér a kupabúcsú után, a Volkswagen bajba sodorhatja csapatát

megosztom

A Wolfsburg a Német Kupa első fordulójában kikapott a negyedosztályú RB Leipzigtől, és ezzel már búcsúzott is a sorozattól. A Farkasok vezetőedzője, Felix Magath a kínos vereség után úgy érzi, csapata nem áll kész a Bundesliga következő idényére, ezért új igazolásokra kért pénzt a vezetőségtől.

A pénteki kupameccset 3-2-re nyerte a lipcsei kiscsapat Daniel Frahn mesterhármasának köszönhetően, és Magath szerint az eddigi új igazolások nem erősítették meg kellőképpen a Wolfsburgot. Hiába szerezték meg Christian Träscht a Stuttgarttól, Marco Russt a Frankfurttól vagy épp Hasan Salihamidzicet, a vezetőedző még több új játékost akar.

Felix Magath nyilatkozik egy interjú során 2011 májusában

"Félreismertem a csapatomat. Így nem kezdhetjük a Bundesligát, valamin változtatnunk kell. A játékosaim megtették amit tudtak, de mind saját magukért játszottak. Nem láttam csapatot a pályán. Sok beszélgetésre lesz még szükség a bajnokság kezdetéig" - mondta a szakember a Bildnek, amelynek értesülései szerint Magath már tárgyalt is a klubvezetőkkel az igényeiről.

Augusztus 31-ig, az átigazolási szezon zárásáig még van ideje a Wolfsburgnak, de a bajnoki rajtig nincs sok, ugyanis szombaton már játszaniuk kell a Köln ellen. Ráadásul a klubnak komolyabb gondjai is lehetnek a jövőben. A Süddeutsche Zeintung szerint a rendőrség eljárást kezdeményezett a Volkswagen ellen, mert az autógyártócég állítólag arra kötelezte egyes beszállítóit, hogy azok a gyár vásárlásainak fejében szponzorálják a VfL-t. A VW saját állítása szerint senkire nem gyakorolt nyomást, a klub pedig nem reagált az értesülésekre.

megosztom