GP3

Kiss Pál Tamás nem ment jól a második hazai futamon

  • MTI

Kiss Pál Tamás csak a 21. helyen végzett a Forma-1-es Magyar Nagydíj betétfutamaként megrendezett GP3-as kategória második versenyén, vasárnap a Hungaroringen.

A Tech 1 Racing 19 éves magyar pilótája a 10. pozícióból kezdte meg a 16 körös futamot, amelyen az eső és az erős szél is rendkívül nehéz körülményeket teremtett. Kiss a leintés előtt néhány körrel meg is csúszott, ezzel alaposan visszaesett.

A magyar versenyző a szombati első futamon a 11. helyen ért célba.

"A szombati versennyel alapvetően elégedett lehetek, sikerült feljönnöm hét pozíciót, a mai futamon viszont meg kellett állapítanom, hogy változatlanul nagyon lassúak vagyunk esős körülmények között - nyilatkozta az MTI-nek Kiss Pál Tamás. - Túl magasra állítottuk a guminyomást, többek között ez is hozzájárult ahhoz, hogy nagyon nehezen tudtam a pályán tartani az autót. Nem sokkal a leintés előtt a hátsó sikán bejáratánál valamelyik riválisom hátulról meglökött, összetört a hátsó szárnyam, és a futómű bal hátsó része. Megpördültem, és nagyon nehezen tudtam újraindítani az autót, időm pedig nem maradt arra, hogy javítsak a pozíciómon."

Kiss Pál hozzátette: nagyon örül, hogy ennyi magyar néző kilátogatott a Hungaroringre.

A győzelmet az indonéz Rio Haryanto szerezte meg, a második helyen a finn Valtteri Bottas végzett, míg a harmadik a brit James Calado lett.