Öttusa Eb

Marosi Ádám "elszállt" a lovaglásban

  • MTI
Címkék:
megosztom

Marosi Ádám lovaglása nagyon rosszul sikerült, így a harmadikról a 29. helyre csúszott vissza a kombinált szám előtt az angliai öttusa Európa-bajnokság férfi döntőjében.

A 2009-es év egyéni világbajnoka a vívás és az úszás után jó pozícióban állt, harmadikként várhatta a lovaglást, ami viszont rémálomszerűen alakult a számára. Eleve pontlevonással indult, mert állítólag a bemelegítő pályán a megengedettnél eggyel többet ugratott, aztán mindjárt az első akadályt lehúzta, és a folytatásban még további nyolcnál nem jött össze az ugrás, így végül 920 ponttal zárt. 

A lóról leszállva feldúltan magyarázta az edzőknek, hogy miként élte át a történteket. Mint utóbb kiderült, már idegesen lovagolt be a pályára, miután közölték vele a pontlevonást, s aztán - amint azt a teljesítménye mutatta - nem is tudott megfelelően koncentrálni.A magyar csapatvezetés óvott, de a beadványt elutasították. 

Demeter Bence öt akadálynál rontott (1100), az egyéni induló Tibolya Péter négynél (1120), csak Kasza hozta, ami elvárható volt: egyetlen hibával, 1180 ponttal zárt.

A válogatott a balul sikerült lovaglás ellenére megőrizte második helyét a zárás előtt, de az olaszok és a csehek nagyon felzárkóztak.

A programot előzőleg fél órával megcsúsztatták a versenyzők, akik a csütörtöki selejtezőben történtekre igyekeztek felhívni a figyelmet azzal, hogy nem vonultak fel időben a lósorsolásra. A kvalifikációs küzdelmek után több óvás érkezett, mert egyesek szerint nem működött kifogástalanul a lőtér, a beadványokat azonban a versenybíróság elutasította. Az öttusázók a szombati akciójukkal azt akarták elérni, hogy az illetékesek tegyenek meg mindent az esetleges hibák kiküszöbölésére, mert az olimpia közeledtével olyan rendszernek kell felállnia, amelyikben mindenki százszázalékosan megbízik. A magyarok passzív szerepet játszottak a megmozdulásban, inkább csak szolidárisak voltak a kezdeményezőkkel, már csak azért is, mert ők edzéseken nem tapasztaltak hibákat a jelenlegi rendszerben. A szombati verseny előreláthatólag magyar idő szerint 20:30 és 21 óra között fejeződik be.

Öttusa Európa-bajnokság
Az állás három szám után
Egyéni
1. Andrej Mojszejev (orosz) 3580 pont
2. Szergej Karjakin (orosz) 3480
3. Dmitro Kirpuljanszkij (ukrán) 3480
...16. Kasza Róbert 3280
...18. Tibolya Péter 3256
...25. Demeter Bence 3218
...29. Marosi Ádám 3200
Csapat:
1. Oroszország 10.072 pont
2. Magyarország 9696
3. Olaszország 9644
4. Csehország 9616
 
megosztom