NB I előzetes

A ZTE nem szépségversenyre, hanem nyerni megy Pécsre

  • Göbölyös János
megosztom

Július utolsó hétvégéjén a 3. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga. A szombati programban az eddig mindkét mérkőzését megnyerő újonc PMFC a még pont nélkül álló Zalaegerszeget fogadja.

Csank János győzelemre készül Pécsen

Ha egy csapat a bajnokság első két meccsén hat pontot szerez, ott nagy valószínűséggel kialakult a keret, nincs különösebb probléma az összeállítással. Igaz ez a Pécsre is, a repülőrajt után mégsem lehet azt mondani, hogy Mészáros Ferenc megtalálta a tutit. A másodosztályban bajnokságot nyert csapat ugyan együtt maradt, az újonnan igazoltak azonban, ha a helyüket nem is, a formájukat még keresik. Különösen igaz ez a nyíregyházi különítményre, amelynek zökkenőmentes beépítése hosszabb időt vehet igénybe. A győzelmek azt mutatják, hogy eredményes a folyamat, a pécsiek mégsem szálltak el maguktól, tudják, hogy a neheze ezután következik.      

"Egyelőre nem mi oktatjuk az első osztályt, sokkal inkább, mint feljutó csapat, tanuljuk még az NB I-et - fogalmazott Mészáros Ferenc, a csapat edzője a klub honlapján. - Az előző mérkőzéseken voltak hibáink is, amiket alaposan kielemeztük a héten, igyekszünk ezeket kijavítani, hogy az ellenfeleink ne használhassák ki őket. Nem ijedtségből szereztünk két meccsen hat pontot, hanem mert tettük a dolgunkat. Bajnokságot nem tudunk nyerni, de minden meccsre úgy készülünk, hogy győztesként hagyhassuk el a pályát. Így lesz ez most is a Zalaegerszeg ellen."

OTP Bank Liga 3. forduló
Pécsi MFC–Zalaegerszegi TE
Pécs, 07.30., szombat, 19.00
Vezeti: Kovács J. Zoltán (Viszokai L., Kis Z.)
Hathárom-tipp: x
Zalaegerszegen nem ennyire biztató a helyzet, Csank János a sérülések és a lezáratlan átigazolások miatt az első két fordulóban a túlélésre játszott. Diósgyőrben nem jött be, súlyos vereség lett a vége, legutóbb, a Debrecen ellen már volt tartása a csapatnak, még ha ez pontokban nem is mutatkozott meg. A héten tovább javult a helyzet, Roguy Méyé hetek óta várt papírjai megérkeztek Törökországból, így a gaboni csatár ott lehet a kezdőcsapatban. Ugyanígy esély van arra is, hogy a korábbi sérültek közül néhányan újra pályára lépjenek. Szükség is lehet rájuk, hiszen Varga Róbert a Debrecen ellen szalagszakadást szenvedett, Prince Rajcomart pedig már a Maastricht teszteli, kölcsönjátékosként a holland másodosztályban folytathatja pályafutását. Zalaegerszegen tehát továbbra is képlékeny a keret, túl sok idő azonban nincs a kísérletezgetésre. Tudja ezt Csank János is, aki a ztefc.hu-n határozottan kijelentette, nyerni akar csapatával a Pécs otthonában:    

"Feszültebbek vagyunk az átlagosnál, de ezt az állapotot nem nevezném kórosnak - kezdte nyilatkozatát a Zete vezetőedzője. - A Diósgyőr elleni játék nem volt megfelelő, a Debrecen elleni teljesítménnyel viszont a hajdúságiakon kívül jó pár csapatot le lehetett volna győzni. Én is akkor vagyok nyugodt, ha gyűlnek a pontok, ezért az a legfontosabb, hogy ne üres kézzel térjünk haza a szombati mérkőzésről. Ahová egyébként most nem szépségversenyre utazunk….Nem lesz könnyű idegenben, de nincs más választásunk. Vannak ugyan sérültjeink és nehézségeink, de győzni akarunk a Pécs ellen."

Forma-index (az előző öt mérkőzés alapján)
Pécs-ZTE
ellenfél eredmény pontszám
Pécs
Cibalia Vinkovci 1-1
1
NK Zadar 1-0
2
Gloria Bistrita 0-1
0
Haladás
1-0 2
Vasas
2-1 2,5
Aktuális forma-index* 1,5
ZTE
Amkar Perm 0-1
0
Slaven Belupo 1-1
1
Sopron 1-3
0
Diósgyőr 1-4 0
Debrecen 0-2 0
Aktuális forma-index* 0,2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

*Megpróbáljuk számszerűsíteni, melyik csapat milyen formában várja az aktuális bajnoki mérkőzését. Az értékelésnél mindig a legutóbbi öt találkozót vesszük figyelembe, a különböző meccseket más-más nehézségi fokozatba soroltuk. A győzelemért kétszer annyi pontszám jár, mint a döntetlenért, ha ezt tétmérkőzésen vendégként éri el a csapat, azt 0,5 illetve 0,25 ponttal jutalmazzuk. Az átlagolás után (az öt meccs összpontszámát elosztjuk öttel) a végeredmény megmutatja az adott együttes aktuális formáját. A tévedés jogát természetesen fenntartjuk, hiszen bármikor történhet meglepetés. De hát, ettől (is) izgalmas a játék.

Pontozási rendszer
A legutóbbi öt mérkőzésen elért győzelmekért (és döntetlenekért) kapható pontok
Bajnokok Ligája 3,0 (1,50)
Európa Liga 2,5 (1,25)
NB I 2,0 (1,00)
Magyar Kupa 2,0 (1,00)
Egyéb nemzetközi 2,0 (1,00)
Szuperkupa 1,5 (0,75)
Ligakupa 1,0 (0,50)
Egyéb hazai 1,0 (0,50)
megosztom