Forma-1

Vettel lesz a világbajnok, de Alonso a legjobb pilóta - Dávid Sándor

Múlt hétvégén Hamilton diadalmaskodott a Nürnburgringen,de a Magyar Nagydíjon erre nagyobb esélye van Vettelnek és Alonsónak Dávid Sándor szerint.

Alonso és Vettel öröme - Fotó: AFP

"A német pilóta vb-győzelme szinte biztos, mint ahogy a Red Bull konstruktőri világbajnoki címe is. Kiemelkednek a mezőnyből, ezúttal vitán felül az energiaital-gyártó rendelkezik a legkomolyabb járművekkel. Versenyzői kvalitások tekintetében a jelenlegi mezőny tagjai közül szerintem Alonso a legjobb. Kétszeres világbajnok, egyáltalán nem öreg, mégis rutinos, sokat megélt pilóta. Persze, Vettel is kiváló versenyző, nem véletlenül lett tavaly világbajnok, s joggal vezeti toronymagasan az idei pontversenyt" - mondta Dávid Sándor szakíró az fmh.hu-nak.

Dávid kitért arra is, kit tart az esélyesre az idei Magyar Nagydíj megnyerésére.

"Ha a pilóta és az autó kvalitásait egyszerre, közösen vizsgáljuk, a német fiú joggal várja az élen a szezon utolsó futamait. Az, hogy idén ő egyértelműen a legjobb, nem jelenti azt, hogy nálunk is elsőként halad át a célvonalon. Rajta kívül a már említett Alonso, valamint Hamilton, Button és Webber is győzhet, mindannyian rendkívül gyorsak. Vettelre az idei szezonban az volt jellemző, hogy remek autójának és kiváló vezetői képességeinek hála a rajt után azonnal elment a mezőnytől, a többiek csak üldözték. Ez volt annak idején jellemző honfitársára, Michael Schumacherre is" - tette hozzá a kommentátor. - Ám amikor nem ez volt a koreográfia, azaz ha nem Vettel, hanem valamelyik riválisa rajtolt jobban, a tavalyi vb-győztes a mezőnyben kevésbé volt magabiztos, mint mondjuk Alonso, aki jobban feltalálja magát a tömegben. Mogyoródon is az fog dönteni, hogy ki indul az élről, illetve ki kapja el legjobban a rajtot. Ha Vettel, aligha lehet befogni, ha viszont más, nagyon izgalmas viadal kerekedhet ki belőle. Akár Vettel márkatársa, az ausztrál Webber is nyerhet, vele is mindig számolni kell.