Real Madrid

Csökkentette Mourinho büntetését az UEFA

megosztom

Május 6-án José Mourinhót, a Real Madrid vezetőedzőjét öt európai kupamérkőzésre szóló eltiltással (az ötödiket felfüggesztve három évre) sújtotta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Végrehajtó Bizottsága a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntőn történt kiállításáért, valamint a találkozót követő, a katalánokat sértő nyilatkozataiért. A portugál tréner fellebbezett az ítélet ellen, aminek pénteken részben helyt adott az UEFA Fellebbviteli Bizottsága: egy mérkőzéssel csökkentették büntetését, vagyis gyakorlatilag a királyiak három BL-meccsén nem ülhet le a kispadra Mourinho - ebből egyet már letöltött.

Csökkentette José Mourinho BL-eltiltását az UEFA

Mourinho már a Barcelona elleni Bajnokok Ligája elődöntő visszavágóján sem dirigálhatta csapatát az oldalvonal mellől, így egy mérkőzést már letöltött büntetéséből. Az eredeti "penzum" szerint öt mérkőzésre szólt az eltiltás, az ötödik meccsre szólót három évre felfüggesztették, most ez annyiban módosult, hogy a negyedik találkozóra szóló eltiltást is felfüggesztették. Tehát Mourinhónak mindent egybevetve a Real két őszi csoportmeccsét kell a lelátóról figyelnie.

Az 50 ezer eurós kiszabott pénzbüntetést nem csökkentette az UEFA, ahogyan a Real Madridra kirótt 20 ezer eurósat sem, és érvényben maradt a három évre szóló felfüggesztés is, vagyis a "Special One"-nak érdemes befognia a száját ebben az időszakban.

Mourinho ismét fellebezhet, 10 napon belül a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

megosztom