NFL

Beindult az átigazolási szezon - McNabb a Minnesotához igazolt

  • VNA
megosztom

Alig ért véget az NFL-ben a lockout, máris beindult az átigazolási piac. Donovan McNabb nem jött ki jól a Washington edzőjével, így egy év után továbbállt a Minnesotához.

Hétfőn végre véget ért a köztes állapot (az ún. lockout) az NFL-ben, így szépen lassan beindul az élet a ligában. A játékosok ismét elkezdhenek edzeni, az átigazolási piac pedig szeretné behozni a közel 130 napos lemaradást. Utóbbira jó példával szolgál a Washington Redskins irányítója, Donovan McNabb, aki rögvest bejelentette, hogy ősztől a Minnesota Vikings csapatában - a legendás Brett Favre utódaként -  folytatja pályafutását. A 34 esztendős játékos két hatodik körös draftjogért cserébe igazolt a Vikingshez, ráadásul kénytelen volt belemenni abba is, hogy jelentősen csökkenjen a fizetése, hiszen a Minnesota így tudott csak a 122 millió dolláros fizetési sapka alatt maradni.

McNabb, még a Washington Redskins csapatában

Két másik jelentős átigazolást is nyélbe ütöttek a héten, hiszen a New Orleans Saintsből a liga egyik legjobb futó játékosa, Reggie Bush az utóbbi időben gyengélkedő Miami Dolphinshoz igazolt. Szintén csapatot váltott a védő Albert Haynesworth is, aki a Washingtontól a New England Patriots együtteséhez igazolt át.

megosztom