Európa Liga

Már rég nem foglalkoztam a bírókkal, de most nem voltak egyenlőek a feltételek - Kis Károly

megosztom

A Paks és a skót Hearts 1-1-es döntetlennel véget ért Európa Liga-selejtező mérkőzése után az Atomváros csapatának vezetőedzője, Kis Károly csalódott volt az eredmény miatt, de leginkább azért, mert úgy érezte, egyáltalán nem voltak egyenlőek a feltételek a pályán. A skótok menedzsere, Jim Jefferies természetesen elégedett volt az eredménnyel, de tudja, hogy milyen bravúros eredményt ért el a Paks a Tromsö otthonában, így nem tartja lefutottnak a párharcot.

Jim Jefferies: "Jól kezdtük a mérkőzés, sokat birtokoltuk a labdát, és a Paks gólja nem volt benne a játék képében. A gólszerzőre sajnos nem figyeltünk, és ő kihasználta a lehetőséget. Jól jött az egyenlítő gólunk a szünet előtt. A játékvezető még a szabadrúgás előtt figyelmezetette a védőket, hogy ne használják a kezüket, ők nem fogadták meg a tanácsot, így jogos volt a büntető. A szünetben mi is figyelmeztettük a játékosainkat, hogy a pontrúgásoknál ne lökdösődjenek, mert úgy éreztük, hogy a bíró erre különösen figyel. Nagyon jó munkát végeztünk, tudom, hogy a Paks a Tromsö ellen is 1-1-re végzett itthon, de bizakodok az idegenbeli döntetlen után. A mi csapatunkban is vannak nemzetközi szinten rutintalan játékosok, így értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk. A Paks remekül védekezett, nehéz volt feltörnünk a védelmüket, és volt néhány játékos a hazaiak között, aki nagy veszélt jelentett ránk, így örülök az eredménynek. Jól szervezett csapattal játszottunk, fizikailag erős játékosokkal, de azt kaptam az ellenféltől, amire számítottam. Tudom, hogy Éger László nem játszott, és rá figyelnünk kell majd a visszavágón, hiszen a szabadrúgásoknál komoly veszélyt jelenthet a kapunkra. Még csak félúton járunk, hiszen a Tromsö ellen is győzni tudott a Paks, annak ellenére, hogy a norvégok voltak esélyesebbek. Azaz nem mehetünk biztosra."

Kis Károly: "Tudtuk, hogy szervezett, erős csapattal fogunk játszani. Számítottunk arra, hogy a vendégek erőltetni fogják a párharcokat. Megpróbáltam ennek megfelelően felállítani a csapatomat. A játékosaim mindent megtettek, voltak ötletes támadásaink. Rövidpasszos játékkal próbáltuk meglepni az ellenfelet, illetve a széleken próbáltunk előre törni. Úgy érzem, voltak lehetőségeink, a végjátékban kicsit több erővel lőhettünk volna még gólokat. A védelem mögé többször kellett volna bejuttatnunk a labdát. Nagyon semmivel nem lepett meg minket a Hearts, készültünk a beívelésekre, nagy bedobásokra, de természetesen nekik is voltak helyzeteik. A játékvezetőkről talán már egy éve nem nyilatkoztam, de most úgy éreztem, hogy nem voltak egyenlőek a feltételek. Nemcsak a tizenegyesre gondolok, hanem az előnyszabályokra, mezőnybeli szabálytalanságokra is gondolok. A visszavágón nem mi leszünk az esélyesek, tudjuk, hogy tizenhét-tizennyolcezer szurkoló fog mögöttük állni. Feleslegesek a ha-val kezdődő mondatok, de ha a szünetben 1-0-ra tudtunk volna vezetni, bravúrt érhettünk volna el. Felesleges a Tromsö elleni mérkőzéssel összahasonlítani a párharcot, de erőt azért meríthetünk belőle. Vasárnap azonban bajnokit játszunk, és a sorozatterhelést kicsit nehezen bírjuk. Furcsa az élet, ha másfél éve valaki azt mondja, hogy azért leszek csalódott, mert nem verünk meg egy ilyen erős skót csapatot, akkor kinevetem, de most örültem volna, ha jobb eredményt érünk el. Ennek ellenére értékesnek is tartom az eredményt, mert csak magyar játékosaink vannak, miközben az ellenfélnél, és szinte minden európai csapatnál vannak idegen nemzetből érkező futballisták, nagyobb a merítési lehetőségük. A játékosaim csalódottak az eredmény miatt, érezték, hogy valamivel több volt a mérkőzésben, de a körülmények finoman szólva sem voltak egyenlőek. Van elképzelésem a visszavágóról, de előbb a Pápa elleni bajnokira kell készülnünk.

megosztom