Úszó-vb

Bernek Péter nem jutott döntőbe 200 háton

  • VNA

Elmaradt a délelőtt úszott idejétől Bernek Péter, így az előfutamok második ideje után végül a tizedik helyen fejezte be a 200 méteres hátúszást.

A nap utolsó elődöntős versenyszámában, a férfiak 200 méteres hátúszásban is volt kiért szurkolnunk, hiszen a délelőtti előfutamok során a második legjobb időt úszó Bernek Péter az első elődöntő futam négyes pályájára kapott besorolást. Ifjúsági világbajnokunk azonban nem tudott olyan jól úszni, mint az előfutamok során, így csak az ötödik helyen végzett az amerikai Ryan Lochte mögött, így nem került be a döntőbe.

A második elődöntőt futamot az amerikai Clary nyerte meg a kínai Zsang előtt, ráadásul ebben a futamban öten is jobbat mentek, mint a magyar úszó időeredménye, így Bernek Péter a 10. helyen zárt. A magyar úszó mindössze 14 századdal maradt le a döntőről, ha délelőtti időeredményét megússza, akkor ott pedig lehetett volna a 200 méteres hátúszás pénteki döntőjében.