Vízilabda-vb

Szerbia az elődöntős ellenfelünk, így megvan a londoni kvóta

  • VNA

Szerbia 9-4-re győzött Németország ellen, így bejutott a legjobb négy közé. A szintén elődöntős magyar válogatott így már londoni kvótát szerzett.

A férfi vízilabdatorna második negyeddöntőjében a szerb válogatott a négy gólt szerző Filipovics vezetésével magabiztosan győzött 9-4 arányban Németország ellen, így a magyar válogatottat követve bejutott az elődöntőbe. A két csapat az elődöntőben éppen egymás ellen játszik. A találkozó az utóbbi évek világversenyein rendre szoros és izgalmas csatát hozott, nem véletlen, hogy már a negyeddöntők előtt elfogyott minden jegy erre a találkozóra. Sokan ugyanis biztosra vették, hogy mind a magyar, mind pedig a szerb válogatott hozza a kötelezőt és legyőzi ellenfelét. Ez végül megvalósult és így újra összejött a magyar-szerb pólórangadó.

A szerbek elődöntőbe jutásával az is eldőlt, hogy a magyar férfi vízilabda válogatott olimpiai kvótához jutott. A világbajnokságon az első három helyezett csapat gazdagodik olimpiai részvételi lehetőséggel, de mivel a szerbek a Világliga győzelemmel már megszerezték azt, így a végül negyedik helyen végző együttes is Londonban érezheti magát. A szerb-magyar elődöntőt július 28-án csütörtökön rendezik meg.