Vízilabda-vb

Kemény Dénes végig nyugodt volt - Beck György, csapatvezető

A magyar férfi vízilabda-válogatott szoros mérkőzésen győzte le az Egyesült Államok csapatát a világbajnokság negyeddöntőjében, de Beck György csapatvezető szerint a találkozó nagyobb részében látszott, hogy a miénk a jobb együttes.

"Annak ellenére, hogy jól kezdtek az amerikaiak, nem vesztettük el az önbizalmunkat" - kezdte értékelését Beck György a Magyar Televízió műsorában. "Kemény Dénes az egész mérkőzésen nyugodt volt, és a játékosokat is nyugtatni próbálta. Nálunk volt a több erő, a hajrában úgy éreztem, a bírók tartották inkább meccsben az ellenfelünket. De így is a jobb csapat nyert."

A válogatott főszponzorának elnök-vezérigazgatója szerint korábban eldőlt a találkozó, mint ahogy az az eredményben meglátszott volna: "Már a második negyed után látszott, hogy mi fogunk nyerni, és korábban is elhúzhattunk volna, de egy-két elkapkodott lövés miatt ez nem sikerült. Nagyon jó, hogy ezen a tornán nem 2-3 játékos húzza a csapatot, hanem 10. A kemény mérkőzések azonban most jönnek, valósíznűleg a szerbek és a horvátok ellen az aranyéremért, azaz a vízilabda krémje gyűlhet össze a négy között. A szurkolóink fantasztikusak voltak, megtöltötték a hangjukkal a csarnokot, köszönjük nekik."