Újpest

Balajti Ádám augusztus végén már pályára lépne

megosztom

Valamivel több, mint egy hónappal ezelőtt szenvedett lábközépcsont-törést az Újpestet erősítő Balajti Ádám, aki a hatodik fordulóban már pályára lépne a lila-fehéreknél.

Az U20-as válogatottunkkal bronzérmet szerző támadó ugyan a tavaszi szezont már a lila-fehéreknél töltötte, de csak a nyáron került véglegesen Debrecenből Újpestre, ahol nem indult valami szerencsésen a szezon a számára. Június 24-én, a Mattersburg elleni felkészülési mérkőzés után ugyanis lábközépcsont-törést diagnosztizáltak nála, ami miatt több hetes kihagyásra kényszerült. 

"Végre levették a gipszet, aminek nagyon örültem. Persze gipsszel sem „tétlenkedtem”, hiszen bicikliztem és edzettem a felsőtestemet, de már elkezdhettem a gyógytornát is. Jövő hét kedden megyek kontrollvizsgálatra, és ha minden jól alakul, utána már elkezdhetek futni. Több tényezőtől függ, hogy mikortól számíthat rám a szakmai stáb, de szeretném, hogy a 6. fordulóban a Diósgyőr ellen már Mészöly Géza rendelkezésére állhassak" - olvasható a fiatal csatár "reménykedése" az újpestfc.hu-n.

megosztom