NBA

A New York Knicks sztárja Európában vagy Kínában köthet ki

megosztom

Amare Stoudemire-t, az NBA-ben szereplő New York Knicks erőcsatárát a világ több klubja is magához csábítja a következő idényre. Az észak-amerikai kosárlabdaliga 2011-12-es szezonja egyelőre a levegőben lóg, mivel a klubtulajdonosok és a játékosok nem tudtak megegyezni az új kollektív szerződésről. Ha nem lesz idény, akkor nem a Knicks játékosa lesz az egyetlen, aki Európában vagy Ázsiában köt majd ki.

Amare Stoudemire zsákol a New York Knicks Utah Jazz elleni mérkőzésén 2011 tavaszán

"Sok országból érdeklődnek utánam a klubok. Spanyolországból, Kínából, Izraelből és Törökországból is hívtak már" - mondta Stoudemire, aki épp az elmúlt idényben döntött klubcsúcsot New Yorkban azzal, hogy sorozatban kilenc találkozón dobott 30 pont felett.

Korábban a twitteren arról írt, hogy szívesebben maradna az Egyesült Államokban, mivel tartozik ennyivel New Yorknak és a klubjának - utalva nyilvánvalóan arra, hogy a legjobban annak örülne, ha véget érne a lockout, és megrendeznék a következő idényt (csakúgy, mint ahogy azt az NFL-ben sikerült elérni a feleknek). Emiatt egyelőre el is utasította a kérőit.

"Most csak azzal foglalkozom, hogy százszázalékos állapotba kerüljek. Szeretnék megszabadulni a derékfájdalmaimtól mielőtt bárkivel egyezkedni kezdek. Ezért nem is foglalkozom az ajánlatokkal" - nyilatkozta.

megosztom