Tour de France

A 2011-es francia körverseny számokban

  • VNA

Számtalan érdekességgel szolgált a francia kerékpáros körverseny 2011-es kiírása, ezekből szemezgetünk a Tourt lezáró cikkünkben.

Idén első alkalommal lett ausztrál győztese a francia kerékpáros körversenynek. A déli félteke első győzelmét arató Cadel Evans korábban elért két második helyezése után lett győztes, így vasárnap felért kerékpáros pályafutása csúcsára. Ezen újdonság mellett a statisztikát kedvelők számos egyéb érdekességből is csemegézhetnek.

- A párizsi befutót megnyerő Mark Cavendish idei ötödik, összesítésben pedig már a 20. szakaszgyőzelmét aratta. A zöld trikót elhódító brit kerekes ezzel a hetedik olyan versenyző lett a Tour történetében, aki elérte ezt a számot, Lance Armstrong óta pedig az első. Rajta kívül csak Eddy Merckx (34 siker), Bernard Hinault (28), André Leducq (25), Lance Armstrong (22), André Darrigade (22) és Nicolas Frantz (20) jutott el ennyi szakaszgyőzelemig a háromhetes versenyen.

- Cavendish azzal is történelmet írt, hogy ő lett az első olyan versenyző a Touron, aki sorozatban három esztendőben tudta megnyerni az utolsó szakaszt. Az idei Touron ő lett mindössze a második brit kerekes, aki valamelyik színű trikót elnyerte, előtte 1984-ben Robert Millarnak sikerült elnyernie a legjobb hegyi kerekesnek járó elismerést.

- Az ausztrál Cadel Evans 34 éves és 160 napos korában győzött, így a Tour történetének harmadik legidősebb versenyzője lett. Korábban csak a belga Firmin Lambot (1922 – 36 év 131 nap) és a francia Henri Pélissier (1923 – 34 év 181 nap) volt nála idősebb korban összetett győztes.

- Evans lett a Tour történetének ötödik olyan győztese, aki csak az utolsó szakaszon viselhette a sárga trikót. Utoljára ilyet az amerikai Greg lemond tudott véghezvinni, aki 1990-ben az utolsó etap előtt vette el Claudio Chiapuccitól a maillot jeune-t.

- A kerékpársport történetében Evans lett a 14. olyan versenyző, aki világbajnoki címe mellé Tour de France-ot is tudott nyerni, erre legutóbb 1999-ben Lance Armstrong volt képes.

- A luxemburgi Andy Schleck sorozatban harmadszor is az összetett verseny második helyén végzett, miután kétszer Alberto Contador mögött, most pedig Evans mögött zárt. Nála többször csak Joop Zoetemelk (6) és Jan Ullrich (5) végzett a második pozícióban.

- A Schleck testvérek (Andy és Frank) előtt utoljára 1950-ben fordult elő, hogy egy testvérpár a három kiemelt körverseny egyikén a dobogón állhatott. Akkor a Vueltán Emilio és Manuel Rodriguez végzett az első két helyen.

- Az idei Tour de France újoncai közül Tom Danielson végzett a legjobb pozícióban összetettben, a Garmin csapat kerekese kilencedikként zárt.

Világbajnok és Tour de France győztes kerékpárosok
Összesen Kerékpáros Tour de France Világbajnokság
8 Lance Armstrong (USA) 7 (1999-2005) 1 (1993)
8 Eddy Merckx (BEL) 5 (1969-1972, 1974) 3 (1967, 1971, 1974)
6 Bernard Hinault (FRA) 5 (1978, 1979, 1981, 1982, 1985) 1 (1980)
5 Greg Lemond (USA) 3 (1986, 1989, 1990) 2 (1983, 1989)
4 Louison Bobet (FRA) 3 (1953, 1954, 1955) 1 (1954)
3 Antonin Magne (FRA) 2 (1931, 1934) 1 (1936)
3 Fausto Coppi (ITA) 2 (1949, 1952) 1 (1953)
2 Felice Gimondi (ITA) 1 (1965) 1 (1973)
2 Georges Speicher (FRA) 1 (1933) 1 (1933)
2 Ferdi Kübler (SUI) 1 (1950) 1 (1951)
2 Jan Janssen (NED) 1 (1968) 1 (1964)
2 Joop Zoetemelk (NED) 1 (1980) 1 (1985)
2 Stephen Roche (IRL) 1 (1987) 1 (1987)
2 Cadel Evans (AUS) 1 (2011) 1 (2008)