Férfi kézilabda

Fekete György mentáltrénerből lett klubmenedzser a Pick Szegednél

A 45 éves szakemeber mielőtt a Pick Szeged klubmenedzsere lett, az ásotthalmi bentlakásosintézet vezetője volt kilenc hónapig.

Fekete György lett az új klubmenedzser - Fotó: delmagyar.hu

Fekete György a Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának klubmenedzsere, aki 1999-ben, éppen 12 éve tűnt fel először a csapat mellett.

"Ekkor már mentáltrénerként dolgoztam, foglalkozásokat tartottam különböző cégeknek. Buday Ferenc mellett kezdtem el dolgozni, olyan játékosokkal, mint Nagy Laci, Buday Dani vagy éppen Berta Robi. Nagyon izgalmas volt a munka. Imádtam Kovács Péter mellett dolgozni, ő volt az első edző, aki komoly szerepet szánt nekem, kikérte a véleményem, a csapattal kapcsolatos feladatokkal bízott meg. Több játékossal kellett külön foglalkozni, így Ilyés Fecivel, Laluska Balázzsal vagy éppen Vadkerti Attilával. Sokat beszélgettem velük, főként a bizonytalanságról, hogyan viszonyuljanak a szurkolók megnyilvánulásaihoz. Feci különös figura volt, nagyon kedvelem őt. A székelyudvarhelyi születésű játékos nem tudott ülve beszélgetni, így sokszor futva, de előfordult, hogy csákánnyal kerítést ásva tudtunk diskurálni. Ő így tudta kiadni magából, ami nyomasztotta, foglalkoztatta" - mondta a delmagyar.hu-nak a frissen kinevezett szakember.

Fekete György sohasem szakadt el a Pick Szegedtől, a kézilabdától, a Csongrád Megyei Kézilabda Szövetségben társadalmi alelnöki posztot tölt be évek óta.

"Mielőtt a Pick Szeged klubmenedzsere lettem, az ásotthalmi bentlakásosintézet vezetője voltam kilenc hónapig. Csodás időszaka volt ez az életemnek, olyan szeretet vett körül, amit a civil életben még nem tapasztaltam. Büszke voltam az ott eltöltött időszakra. Kis csapatunkkal részt vettünk a régiós kispályás labdarúgótorna döntőjén. Egy évvel előtte az ásotthalmi csapat tökutolsó lett, magaviseletük miatt többször ki akarták zárni a fiúkat. Velem a döntőbe jutottak, a félidőben még 2–1-re vezettünk, végül 4–2-re kikaptunk, de egyetlen balhénk sem volt. Nehezen élték meg az ott lakók és dolgozók, hogy elhagytam őket, sírtak, néhányan még haragudtak is rám, de nekem ez klubmenedzserkedés hatalmas kihívást jelentett."

A Pick Szeged csapatánál tavasszal tulajdonosváltás történt, Csányi Sándor vásárolta meg a klubot, és a tulajdonosi körébe tartozó Bonafarm-csoport irányítja azóta az egyesületet.

"Azért ez a mostani pozíció és munka egészen más, mint amit előtte végeztem. Mezei Richárd, a Pick Szeged Kézilabda Zrt. vezérigazgatója márciusban keresett meg, és vázolta elképzeléseit, amelyek számomra szimpatikusak voltak, ezért vállaltam el a munkát. Feladatom elég összetett, az egész klubra kiterjed" - tette hozzá a frissen kinevezett klubmenedzser.