Vélemény

Senki sem lehet próféta a saját hazájában

  • Kele János

Megint nem Vettel nyerte a szombati időmérő edzést – sőt, ezúttal némiképp szokatlanul az első sorból is kiszorult a bajnoki címvédő német.

Megint nem Vettel nyerte a szombati időmérő edzést – sőt, ezúttal némiképp szokatlanul az első sorból is kiszorult a bajnoki címvédő német

Vettel nincs az első sorban – talán káprázik a szem? Meglepő módon nem, a fiatal német világbajnok ezúttal tényleg elrontotta az időmérő edzést, és a kirobbanó formában vezető Webber-Hamilton tandem mögött csak harmadikként zárt. Hiába érkezett nagy reményekkel a Nürburgringre a Ferrari, végül Alonsónak csak a negyedik kocka jött össze, míg a hazai pályán jó eredményekre áhítozó Schumacher a 10. helyének is örülhetett.

Pedig csak az történt, amire számítani lehetett. Vettel kicsit megbicsaklott a nyomás alatt (nyomás? inkább csak túlzott igyekvés), talán túl görcsösen akart, és nem mellesleg ismét bebizonyosodott, hogy a klasszikus Formula-1-es pályákat nem neki tervezték. Már tavaly és előtte is szembetűnő volt a különbség közte és Webber között a régi vonalvezetésű, hagyományos pályákon (Silverstone, Monaco, Nürburgring), látszott, Vettel hiába akar ugyanolyan sallangmentesen és tisztán versenyezni ezeken az aszfaltcsíkokon, nem sikerül, nem sikerülhet neki.

Közben Webber köszöni szépen a lehetőséget, és bucira veri. No, ez utóbbi mondjuk barokkos túlzás, de az is biztos, hogy nem kap ki tőle olyan szép sormintában, mint az úgynevezett Tilke-pályákon. Mert ott aztán esélye sincs, azokat gyakorlatilag Vettelnek tervezték.

Sosem tudjuk meg, hogy ez-e a szombati sikertelenség oka, vagy más – mondjuk az, hogy Webber végre megtanulta kezelni a számára olyannyira idegen Pirelli gumikat. Mások, akik nálam nagyobb képzelőerővel rendelkeznek, odáig mentek, hogy szerintük egészen egyszerűen a Red Bull végre engedte versenyezni az ausztrált, így pedig az végre „letépve láncait” elverhette a házi kedvencet.

Vagy így volt, vagy nem. Egy azonban bizonyos, Vettel idén először még az első rajtsorból is kimaradt. Arra azonban, hogy ez miképpen eshetett meg, ha hiszitek, ha nem, ötletem sincs – Hamilton ugyanis körülbelül olyan váratlan vendég a második rajtkockában, mint Anettka lett volna a Cape Caneveral-i űrállomáson. Merthogy pénteken már mindenki eltemette a McLarent, mondván lassúak, cserébe nem is fejlesztettek valami jól, és szégyen gyalázat módjára még a Mercedes is felzárkózott rájuk.

Ehhez képest Hamilton többek között Alonsót, és Vettelt is megelőzte. Voltaképp mindenkit, kivéve az egy szem Webbert. Aki meg saját maga is megmondta, hogy olyan kört rakott össze, ami nagyon ritkán sikerülhet csak, egyetlen hibát sem vétett, ráadásul teljesen a határon ment, egyetlen egy századmásodperc sem maradt benne. Róla például egyáltalán nem gondolnám, hogy füllentett volna, mint ahogyan tette azt Vettel, amikor azt mondta, hogy nem csalódott.

Már hogy a viharba’ ne lett volna az?! Látszott az arcán, a szemén, a mozdulatain, az egész lényén. Majd megpukkant dühében, csalódottságában, vagy bánatában, tudom is én, hogy miben, de leginkább abban, hogy Webber a saját hazai pályáján vert el. Szégyenszemre. Mondjuk ugyanígy kapott ki Schumacher is több mint egy másodperccel a csapattárs Rosbergtől (aki legalább szintén hazai pályán van), Buttont is így alázta meg Hamilton, és Petrov is adott egy jókora pofont Heidfeldnek.

Sutil viszont bement a legjobb tízbe, mint lokálpatrióta, kipipálta Di Restát, sőt, a végén még Schumachert is sikerült lenyomnia a kilencedik helyért. Ő volt a nap meglepetésembere, feltéve persze, ha Kobajasit nem számítjuk, aki csapat hibájából (vagy tán ő volt túl lassú?) a tizennyolcadik helyen ragadt és húsz perc múltán befejezte az edzést.

Értetlenkedett ő is egy sort, mint ahogy Schumacher, Button, vagy éppen Barrichello is – de minek? A versenyzőt az elért eredmények minősítik, minden más csak hagymáz. Felesleges. Kifogás mindig volt, mindig lesz – még csak keresni sem kell sokáig.

Persze az is lehet, holnap minden tótágast áll, elered az eső, az elsőkből utolsók, az utolsókból pedig elsők lesznek. Ki tudja. Schumacher például egészen biztosan esőért fog könyörögni az éjszaka, már meg is mondta…

Német Nagydíj, Nürburgring:
Időmérő edzés, végeredmény:
1. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault 1:30.079
2. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes 1:30.134
3. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault 1:30.216
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 1:30.442
5. Felipe Massa brazil Ferrari 1:30.910
6. Nico Rosberg német Mercedes 1:31.263
7. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:31.288
8. Adrian Sutil német Force India-Mercedes 1:32.010
9. Vitalij Petrov orosz Renault 1:32.187
10. Michael Schumacher német Mercedes 1:32.482
11. Nick Heidfeld német Renault 1:32.215
12. Paul di Resta brit Force India-Mercedes 1:32.560
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Cosworth 1:32.635
14. Rubens Barrichello brazil Williams-Cosworth 1:33.043
15. Sergio Pérez mexikói Sauber-Ferrari 1:33.176
16. Sebastien Buemi svájci Toro Rosso-Ferrari 1:33.546
17. Jaime Alguersuari spanyol Toro Rosso-Ferrari 1:33.698
18. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari 1:33.786
19. Heikki Kovalainen finn Lotus-Renault 1:35.599
20. Timo Glock német Virgin-Cosworth 1:36.400
21. Karun Chandhok indiai Lotus-Renault 1:36.422
22. Jerome D'Ambrosio belga Virgin-Cosworth 1:36.641
23. Vitantonio Liuzzi olasz Hispania-Cosworth 1:37.011
24. Daniel Ricciardo ausztrál Hispania-Cosworth 1:37.036

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Német Nagydíj
A hétvége további programja
Vasárnap
Futam 14:00