Átigazolás

Lukakut csak 20 millióért vihetik el az Anderlechtből

A belga Anderlechtnél ragaszkodnak ahhoz, hogy kizárólag abban az esetben engedik el egyik legjobbjukat, Romelu Lukakut, ha kifizetik érte a kivásárlási összeget.

Lukakut 20 millióért bárki viheti

Juhász Roland fiatal csapattársáért elsősorban most is az angol Chelsea tett komoly lépéseket, a londoni kékek már közel két éve "kergetik" a belga csatárt –egyelőre azonban sikertelenül, de hallani lehetett a Manchester City és az Arsenal érdeklődéséről is. 

Herman van Holsbeeck, a brüsszeli klub vezérigazgatója a minap határozottan kijelentette: Lukaku csak abban az esetben távozhat az Anderlechttől, ha a valaki kifizeti a általuk megszabott összeget.
Az igazgató által említett kivásárlási ár pedig kereken 20 millió euró.

A direktor szerint ők egyáltalán nem sietnek - az átigazolási szezon augusztus 31-éig tart - , ugyanakkor sokáig húzni sem szeretnék a Lukaku-ügyletet, ezért amint valamely csapat "leteszi az asztalra" az eurómilliókat, már viheti is a 19 éves támadót.