Úszó-vb

Gercsák Csaba nagy eredménye - bronzérem 25 kilométeren

Gercsák Csaba révén született meg a magyar küldöttség első érme a sanghaji vizes világbajnokságon. A férfiak 25 kilométeres nyíltvízi úszószámában az Egyesült Államokban tanuló versenyző a harmadik helyet szerezte meg.

Gercsák Csaba a sanghaji úszó-világbajnokság dobogóján ünnepli bronzérmét, miután harmadik helyen végzett a férfiak 25 kilométeres nyíltvízi számában 2011 júliusában

Gercsák Csaba pénteken még az 5 kilométeres versenyben végzett a 10. helyen, szombaton reggel pedig már 25 kilométeren állt rajthoz. Méghozzá elég korán, hiszen a meleg víz miatt a szervezők helyi idő szerint 6 órakor rajtoltatták el a versenyzőket.

A víz már ekkor is 30 fokos volt, emiatt az 5 kilométeren győztes német Thomas Lurz és a szám címvédője, a 2010-es nyíltvízi világbajnokságon győztes amerikai Alex Meyer is visszalépett a futamtól. Azok közül, akik elindultak, tízen nem fejezték be a versenyt, köztük a 2009-es győztes olasz Valerio Cleri valamint a másik magyar induló, Kutasi Gergely sem.

Embert próbáló feladatot tudott tehát teljesíteni Gercsák 18 vetélytársával együtt, akik igen nagy szórással fejezték be a távot. Az utolsóként beérkező kínai Csingvej Veng 40 perccel maradt el az aranyérmes bolgár Petar Sztojcsevtől. A mi fiúnk csak 38 másodpercet kapott a győztestől, és ez az előtte csak méterekkel beérő orosz Djacsin mögött egy ragyogó eredménynek számító bronzérmet ért.

Úszó-világbajnokság
Nyíltvízi úszás, férfiak, 25 km
1. Petar Sztojcsev (bolgár) 5:10:39,8 óra
2. Vlagyimir Djacsin (orosz) 5:11:15,6
3. GERCSÁK CSABA 5:11:18,1
Úszó-világbajnokság
Nyíltvízi úszás, nők, 25 km
1. Ana Marcela Cunha (brazil) 5:29:22.9
2. Angela Maurer (német) 5:29:25.0
3. Alice Franco (olasz) 5:29:30.8