Gesztus

Garancsi köszönetet mondott a Vidi-szurkolóknak

megosztom

Garancsi István, a Videoton tulajdonosa a klub hivatalos oldalán közzétett levélben mondott köszönetet a szurkolóknak a Sturm Graz elleni visszavágó után.

Íme a fehérváriak tulajdonosának a nyílt levele:

"A Videotovidin FC 2011. július 20-án rendezte meg a klub egyik legrangosabb és legfontosabb eseményét, a Videoton FC - SK Sturm Graz, Bajnokok Ligája selejtező visszavágóját.
A mérkőzésen sokadik alkalommal bizonyította a Red Blue Devils, hogy ők az ország legjobb szurkolótábora. Szinte minden körülmény a Vidi ellen dolgozott - gondolok itt a kétgólos hátrányra és a hűvös, esős időjárásra az RBD azonban ismét maradandót alkotott, ahogy tette azt korábban a Ferencváros, Újpest vagy éppen a Debrecen elleni mérkőzéseken. Biztos vagyok benne, hogy az RBD nélkül nem tudott volna ilyen emlékezetes, jó iramú mérkőzést játszani a csapat. A meccs elején bemutatott egész stadionos koreográfia és szurkolás olyan lélektani pluszt adott a játékosoknak, amely nagyon fontos volt a pályán mutatott jó játék eléréséhez. Ahogy Paulo Sousa büszke volt a mérkőzés után a játékosokra, úgy én is büszke voltam az ultráinkra. Kedves RBD: jó érzés, hogy ilyen szurkolói vannak a Vidinek, mint Ti. Akik időt, pénzt, fáradtságot nem sajnálva, hetekig dolgoztok egy-egy látványelem kialakításán. Büszke vagyok, hiszen tegnap nem csak a csapat teljesítménye miatt fogadhattam a gratulációkat, hanem miattatok is.
Ezúton szeretném a Videoton FC nevében megköszönni Nektek azt a nemzetközi színvonalú munkát, amellyel segítettétek a klubot abban, hogy a mérkőzés valamennyi látogatója jól érezze magát, és kellemes emlékekkel távozzanak!

Köszönettel, Garancsi István"

megosztom