Vizes vb

A brazil Cielo Filho rajtkőre állhat Sanghajban

  • MTI
megosztom

Nincs akadálya annak, hogy az első számú brazil úszó, César Cielo Filho indulhasson a sanghaji világbajnokságon a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtöki határozata nyomán.

A brazil klasszis megvédheti címét Sanghajban A CAS a pekingi olimpián 50 méteres gyorsúszásban aranyérmes versenyző esetében jóváhagyta a brazil szövetség által kirótt enyhe büntetést, vagyis a szimpla figyelmeztetést, amelyet az után kapott Cielo, hogy pozitív doppingmintát szolgáltatott egy májusi ellenőrző vizsgálaton. A FINA szigorúbb büntetés végett fellebbezett, így került a CAS elé az eset, amelynek alkalmi testülete a vb színhelyén, Sanghajban döntött arról, hogy beéri a brazil szövetség "ejnye-bejnyéjével", mert nem látja indokoltnak a súlyosbítást.

A 24 éves Cielo - aki az 50 és 100 méter gyors világcsúcstartója, s a 2009-es római világbajnokságon, majd a tavaly Dubajban a rövidpályás világbajnokságon is nyert mindkét sprinttávon - három társával egyetemben az országos bajnokságon bukott le vízhajtóval, jelesül furoszemiddel, ám nemzeti szövetsége meghallgatásán bizonyítani tudta, hogy egy általa korábban rendszeresen szedett táplálék-kiegészítő lehetett "szennyezett".

A CAS nemcsak az ő, hanem a kínai metropolisban vasárnap kezdődő úszóversenyekre szintén benevezett Henrique Barbosa és Nicolas Dos Santos sanghaji indulását is engedélyezte, viszont a FINA kérését akceptálta, amikor negyedik társukat, Vinicius Wakedet - aki másodszor adott pozitív doppingmintát - egy évre eltiltotta a versenyzéstől.

megosztom