Német Ligakupa

Stieber gólpassza is kevés volt a Bayern ellen

A Mainz a remekül játszó Stieber Zoltánnal 2-2-es döntetlen után büntetőkkel kapott ki a Bayern Münchentől a német Ligakupa bronzmeccsén.

A Bayern München örülhetett a bronznak - Fotó: AFP

Összejött a Mainz-Bayern München találkozó a német Ligakupában, ám egészen máshogyan, mint ahogy a hazaiak szerették volna, a két csapat ugyanis csak a harmadik helyért csapott össze. A nyáron igazolt Stieber Zoltán kezdőként kapott szerepet a vendéglátóknál, így a magyar szélső hivatalos mérkőzésen most debütált új csapatában. A Bayern kezdte jobban a mérkőzést, de fölényét nem sikerült gólra váltania. A 11. percben aztán Stieber végezhetett el szögletet a bal oldalról, a csapatkapitány Noveski pedig teljesen egyedül felugorva 9 méterről Neuer kapujába fejelt (1-0).

Továbbra is a bajorok maradtak támadásban, Petersen alig csúsztatott kapu mellé. A félidő utolsó percében aztán meglett az eredménye a nyomásnak, Contento ballábas beadását Alaba fejelte be a hazaiak kapujába (1-1).
A fordulás után három perccel Risse szaladt el a jobb oldalon, már a büntetőterületen belül járt, amikor középre gyötörte a labdát, Malli fejese azonban kijött a kapufáról, nagy szerencséje volt a Bayernnek. A 42. percben Stieber került kecsegtető helyzetbe, de lövés helyett beadást választott, és odalett a helyzet. Három percre rá Soto szabadrúgása jelentett veszélyt a müncheni kapura.
Az 55. percben az első gól szerzője, Noveski taposott rá egy ellentámadás végén Müller lábára, a jogos büntetőt pedig Petersen váltotta gólra (1-2).

Nem hagyta azonban annyiban a Mainz, egy perccel a vége előtt ugyanis Sliskovic passzából Ujah egyenlített (2-2).
Így büntetőpárbajra került sor egy óra játék után. 3-2-es mainzi vezetésnél Petersen lövését védte Wetklo, majd Stieber bevágta a sajátját. Noveski is hibázott, majd így tett Ujah is, ezzel a Bayern nyerte meg a bronzérmet.

Német Ligakupa
Bronzmérkőzés
Mainz-Bayern München 2-2 (1-1) (Tizenegyesekkel 4-5)
Gólszerző: Noveski (11.), Ujah (59.) ill. Alaba (30.), Petersen (57.)