Vívó Eb

Négy érmet remélt Kamuti Jenő szakmai alelnök

  • MTI

Reálisan tükrözi a magyar vívás jelenlegi helyzetét a sheffieldi Európa-bajnokságon mutatott, elfogadhatónak, közepesnek értékelhető szereplés, ugyanakkor továbbra is él a remény, hogy jelentős létszámban jussanak ki a magyar versenyzők a londoni olimpiára - értékelte Kamuti Jenő szakmai alelnök a kedden véget ért kontinensviadalt.

A magyar válogatott aranyérem nélkül zárt, egy második és két harmadik helyezéssel nyolcadikként végzett az éremtáblázaton. A dobogó második fokára állhatott fel a Boczkó Gábor, Imre Géza, Rédli András, Somfai Péter összeállítású párbajtőrcsapat, míg a harmadikra a tőröző Knapek Edina és a kardozó Szilágyi Áron.

"Nem vagyok túlságosan elégedett, én négy érmet vártam, akkor lettem volna boldog, ha ez összejön, de nem is égtünk le. Továbbra is él a remény, hogy három, vagy legalább két csapattal ott legyünk az olimpián - mondta Kamuti Jenő az MTI-érdeklődésére, hozzátéve, hogy ugyanakkor látható: csökkenőben van a klasszisok száma a magyar vívósporton belül. Mint mondta, a csapatversenyekben csak úgy lehet eredményt elérni, ha egyszerre legalább ketten nyújtanak jó teljesítményt. Ez ezúttal csupán a férfi párbajtőrözőknél volt így - "náluk példaértékűen fegyelmezetten vívott mindenki" -, a többieknél nem. Kamuti szerint férfi kardban és női párbajtőrben most egyemberes volt a válogatott - "a többi csapattag vívásában nem volt átütőerő" -, a női tőrözők esetében pedig hullámzott a teljesítmény.

"Annak kellene valahogy elejét venni, hogy egy mérkőzésen belül olyan nagy kilengések legyenek, hogy egyszer plusz hatot, másszor mínusz hatot vív valaki" - vélekedett a szövetség szakmai alelnöke a női tőrözőkkel kapcsolatban, hozzátéve, hogy a négy közé kerülés mindenképpen előrelépés, csak éppen kár, hogy a bronzmérkőzésen a németeket nem sikerült legyőzni.

Az olimpián még férfi tőrben rendeznek jövőre csapatversenyt, de ebben a szakágban a magyaroknak gyakorlatilag nincs esélyük a részvétel kiharcolására.

Női kardban és férfi párbajtőrben kizárólag egyéni küzdelmek lesznek Londonban, pedig utóbbiban a magyarok szinte biztos indulónak számítanának. Ebben a két szakágban így marad az egyéni kvótaszerzés, amire kardban az ezúttal ötödik Benkó Rékának, párbajtőrben pedig Boczkó Gábornak és Imre Gézának van a legnagyobb esélye, még azzal együtt is, hogy utóbbiak, az idei sikeres Világkupa-szereplések után most nem kerültek a legjobbak közé.

Értékelésében Kamuti Jenő kitért a két egyéni bronzérmesre is."Knapek Edina, aki szülés és műtét után némi hátránnyal indult, nagyon jól vívott egyéniben, csapatban viszont már nem tudta megismételni ezt a teljesítményét, Szilágyi Áron viszont mindkét napon kiválóan szerepelt. Nemzetközi vélekedés szerint is a jelenlegi mezőnyben ő vív a legjobban és a legszebben, ő a modern kardvívás megtestesítője."

A vívók számára április 1-jén kezdődött el az olimpiai kvalifikációs időszak, melynek során jövő év márciusának végéig lehet pontokat gyűjteni a kijelölt versenyeken. Ebben a menetelésben kiemelt hely jut az októberi, cataniai világbajnokságnak: aki ott jól szerepel, nagy lépést tesz előre London felé.