Bayern München

Képes vagyok úgy játszani, mint Messi - Franck Ribéry

A Bayern München francia válogatott szélsője szerint az előttünk álló szezonban visszanyerheti régi formáját és bebizonyíthatja, hogy ő a világ egyik legjobb labdarúgója.

Frank Ribéry
A 27 éves Franck Ribéry a 2010/2011-es szezonban rengeteget volt sérült, szinte alig-alig tudott csapata rendelkezésére állni. A Bayern meg is érezte egyik legjobbja hiányát, hiszen a Bundesligában címvédőként csupán a harmadik helyet szerezte meg.

Ribéry a német Bild-nek nyilatkozva kijelentette: ha a következő idényben elkerülik a sérülések, Lionel Messi szintjén futballozik majd.

Az argentin zseni idén spanyol bajnokságot és Bajnokok Ligáját is nyert a katalánokkal, míg a francia gyakorlatilag meccset is alig játszott. A nagy lemaradás ellenére a sebhelyes arcú támadó érez magában annyit, hogy a dél-amerikai riválisa legyen.

"Mentálisan és fizikailag is helyre kell tennem magam, és fontos, hogy jó kapcsolatot ápoljak az edzővel - ezek a feltételei annak, hogy úgy játszhassak, mint Messi. Ez nem is kérdés számomra".

Az egykori Marseille játékos első két szezonja a münchenieknél remekül sikerült - ebből merít erőt a bajorok klasszisa.

"Ahogy az első két évben fociztam az egészen hihetetlen volt. Messi megmutatta, hogy lehet három vagy négy esztendőn keresztül is a legmagasabb szinten játszani."

Ribéry természetesen beszélt a bajorok új vezetőedzőjéről, Jupp Heynckesről is."Heynckesről gyakran Hitzfeld jut eszembe. Ő is ugyanolyan erős személyiség, sokat beszélget a játékosokkal, és szabadkezet ad nekünk pályán. Pontosan erre van szükségem, újra szabadnak érezhetem magam."

A Bayern München augusztus 8-án az Allianz Arénában fogadja a Borussia Mönchengladbach csapatát a Bundesliga első fordulójában.