Férfi vízilabda

Hegedüs Gábor Szegeden szeretne megújulni

Az Egerből érkező több poszton is használható játékos nem tudott megállapodni a Vasassal, ezért épp kapóra jött neki a Szeged Beton megkeresése.

Hegedűs Gábor (fehér sapkában) hosszú idő után váltott - Fotó: delmagyar.hu

Ahogy arról beszámoltunk, az Eger saját nevelésű játékosa, Hegedüs Gábor a Szegedhez szerződött. A játékosnak nehéz volt meghoznia a döntést, de úgy érezte, váltania kell.

„Egerben nőttem fel, itt vált belőlem pólós, mindig is szülővárosom csapatában szerepeltem, magyar bajnokként azt gondoltam, váltanom kell – mondta a delmagyar.hu-nak a játékos. – Szerettem volna megújulni, ahhoz pedig elengedhetetlennek tartottam a klubcserét.”

Korábban úgy tünt, a Vasasban folytatja a pályafutását, ezért meglepetésnek mondható szegedi szerződése.

Ez azért lehet, mert már összeboronáltak a Vasassal – folytatta Hegedüs. – Közel álltunk a megállapodáshoz, de végül nem tudtunk egymás tenyerébe csapni. Akkor ez eléggé kellemetlen volt számomra, mert más csapatokkal nem tárgyaltam, közben pedig a legjobb hazai együttesek kerete betelt. Elkezdtem külföld felé kacsingatni, amikor nem várt fordulat következett be: megkeresett a Szeged. Természetesen nagyon megörültem a hívásnak, hiszen azon túl, hogy az ország egyik legjobb csapatába kerültem, a város is csodaszép. Egyelőre egyéves szerződést kötöttem a klubbal. Tudom, hogy a Betonnál évek óta dédelgetett álom a bajnoki fináléba jutás. Nehéz lesz, de minden esélyünk adott a terv végrehajtására. Azon leszek, hogy ebben minél nagyobb segítségére legyek csapatomnak.”