NBA

Az elmúlt hat hónap kínkeserves várakozással telt - Jao Ming

  • MTI

Szerdán hivatalosan is bejelentette visszavonulását Jao Ming, az NBA-ben szereplő Houston Rockets hosszú ideje sérülésekkel bajlódó kínai kosarasa.

A 228 centis center a sanghaji sajtótájékoztatóján könnyeivel küszködve beszélt döntéséről.

"Az elmúlt hat hónap kínkeserves várakozással telt, állandóan a jövőmön rágódtam - mondta a 30 éves kosaras. - Mostanra meghoztam végleges döntésemet, befejezem a kosárlabdát, s visszavonulok."

Kína legnépszerűbb sportolója az elmúlt években szinte folyamatosan lábsérülésekkel bajlódott, tavaly ősszel ugyan sikerült visszatérnie, ám novemberben, mindössze öt meccs után ismét súlyos bokasérülést szenvedett, s azóta óta nem is léphetett pályára.

Jao Ming visszavonulását már közel két hete "megszellőztette" az NBA honlapja, miután a Rockets vezetői jelezték, hogy a center nem fog már náluk játszani.

A kiváló center 2002-ben szerződött Houstonba, s legutóbbi, ötéves, 76 millió dolláros szerződése június 30-án járt le a csapatnál, mely a legutóbbi hat szezonban 250 meccsen nem számíthatott rá.