Bajnokok Ligája

Sousa az elszántságban, Gosztonyi három rúgott gólban bízik a Sturm ellen

megosztom

Bár a Videoton 2-0-s vereséget szenvedett a BL-selejtező első mérkőzésén a Sturm Graz otthonában, a csapatnál bíznak a továbbjutás kiharcolásában.

Paulo Sousa bízik a csapatában - Fotó: MTI

Paulo Sousa a Sturm Graz elleni BL-visszavágó előtt tartott sajtótájékoztatót, amin ismét kihangsúlyozta, hogy nagyon elégedett volt csapata múlt heti, klagenfurti teljesítményével, csak az eredménnyel nem volt megelégedve.

Mint azt a portugál szekvezető elmondta, az elmúlt napokban az edzéseken minden játékos arcán látta azt az elszántságot, amely szükséges ahhoz, hogy kiharcolják a továbbjutást. Ugyanakkor a vidi.hu beszámolója szerint azt is hozzátette, hogy nagyon fiatal a fehérvári csapat, és még sokat kell fejlődniük a játékosoknak.

A vezetőedző egy példával próbálta feltüzelni játékosait, amikor a Juventus csapatával 1996-ban megnyerték a BL-t, a negyeddöntő első mérkőzésén 1-0-ra kikaptak a Real Madrid otthonában, a visszavágón azonban 2-0-ra nyertek Torinóban. Most még ennél is nagyobb bravúrra lesz szüksége a Vidi játékosainak.

Ezt Gosztonyi András is megerősítette, ugyanakkor a fiatal szélső nem tart lehetetlennek egy 3-0-s Videoton-győzelmet sem.

megosztom