Átigazolás

Sneijder felesége Angliába vágyik

Az angol bulvársajtó szerint Wesley Sneijder felesége, a televíziós műsorvezető Yolanthe angliai karrierre vágyik, az ő szava lehet a döntő a holland középpályás átigazolásában.

Sneijder felesége angliai karrierre vágyikA Daily Mail szerint az asszony szeretné rávenni férjét, hogy Milánóból Manchesterbe költözzenek. Yolanthe ideje egy részét Los Angelesben tölti, ahova munkája köti, de Angliában is szívesen építene tévés karriert.

Bár a múlt héten még úgy tűnt, gyorsan megszülethet a megállapodás az Internazionale és a Manchester United között, egyelőre nem jutottak dűlőre a felek, a kék-feketék továbbra is ragaszkodnak a 40 millió euróhoz a 27 éves karmesterért, amit kissé sokallnak az angolok.

"Tisztában vagyunk a Manchester United érdeklődésével - nyilatkozta a futballista édesapja, Barry. - Wesley ugyanakkor élvezi a milánói életet, és tavaly új, fantasztikus kondíciókat kínáló szerződést kötött a klubjával. Tehát először azt kell kideríteni, hogy mit szeretne az Inter."