Honvéd-Győr

A kapusbravúr is kellett a győzelmünkhöz - Csertői Aurél

megosztom

A Honvéd edzője a kihagyott helyzeteket okolja a vereség miatt, míg a győri tréner szerint jobbak voltak a vendéglátóknál.

Ahogy arról beszámoltunk, a Győr idegenben is nyerni tudott a Honvéd ellen 2-1-re az OTP Bank Liga nyitófordulójában. A két edző mérkőzés utáni nyilatkozatát az eto.hu idézte.

Supka Attila: "Az első félidőben jól játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki, kihagytunk egy tizenegyest. A második játékrész elején is két százszázalékos helyzetünk volt, amiket kihagytunk. Az ellenfél lőtt két gólt és megnyerte a mérkőzést."

Csertői Aurél: "Egy kicsit szokatlanul kezdtük a mérkőzést, enerváltan játszottunk, nem úgy, ahogy szerettünk volna. Pozitívum, hogy hátrányból is fel tudtunk állni, persze ehhez kellett egy kapusbravúr is. Úgy érzem a második félidőben jobbak voltunk a Honvédnál."


megosztom