Arsenal

Walcott húszgólos csatár akar lenni

megosztom

Theo Walcott, az Arsenal játékosa mindig is középcsatárnak tartotta magát, és az utóbbi években rendre el is mondta, hogy örülne, ha Arséne Wenger nem a szélen játszatná. Ezúttal ezt még megfejelte azzal is, hogy minimum 15, de inkább 20 gólt akar rúgni a következő szezonban.

Walcott a Southamptonban nevelkedett, és ott csatárként számoltak vele, majd amikor 2006-ban az Arsenalhoz igazolt, Arséne Wenger kitette a szélre, mondván, kicsi a belső párharcokhoz, de elég gyors a szélső elfutásokhoz. A játékos azonban soha nem érezte igazán magáénak a ráosztott posztot, és ez azóta sincs másképp.

"Annak idején csatárnak szerződtettek, és ott is akarok játszani legelöl. Azt hiszem, eleget voltam már a szélen. Vérbeli támadóként tekintek magamra, de ha most odaállítana a mester, biztos szükségem lenne néhány meccsre, hogy hozzászokjak a szerephez, hiszen már vagy öt éve nem játszottam azon a poszton. Persze ezért a csapatért bárhol játszanék, de remélem, hogy a szurkolók valamivel előrébb láthatnak majd, mint eddig" - mondta Walcott.

Theo Walcott, az Arsenal játékosa ünnepli gólját a Chelsea elleni Premier League-mérkőzésen 2011-ben az Emirates Stadionban

A még mindig csak 22 éves játékosnak egészen konkrét és ambiciózus tervei is vannak a következő idényre: "Sokat gyakoroltam külön az edzések után. A cél, hogy 15-20 gólt lőjek. De azt is tudom, hogy nem fogok minden mérkőzésen játszani, és ez nem is lenne lehetséges, mert az összes találkozómon teljes erőbedobással hajtok. Ezt tudja a mester is, akitől remélem, hogy nagyobb szabadságot is kapok majd" - nyilatkozott terveiről és vágyairól a fiatal angol.

Hozzátette még, hogy nagyon várja már az új szezon kezdetét, amitől több sikert vár, mint az utóbbi évektől.

"Kíváncsian várom, hogy kik lesznek az új játékosok, hogy hogy sikerülnek az edzőmeccsek, de így van ezzel az egész csapat. Senki nem tudja még hogy fog menni a közös munka, hogy változtat-e valamin, például a felálláson a mester."

megosztom