NB I előzetes

Mészöly bizakodó,Véber megtörné a pocsék nyitányokat

megosztom

Az újpestiek egykori játékmestere, Véber György a Lombard Pápa vezetőedzőjeként tér vissza a Megyeri útra, ahol feszült összecsapásra számíthat szombat este.

Véber György ismét a Megyeri úton bizonyíthat - Fotó: vidi.hu

Véber György kedvenc csapatához, az Újpesthez látogat az OTP Bank Liga nyitófordulójában. A hazaiak vezetőedzője, Mészöly Géza nem számíthat sérülés miatt Vermes Krisztiánra, Kiss Zoltánra, Remili Mohamedre, Litauszki Róbertre és Rubus Tamásra sem, Rajtuk kívül Balajti Ádámnak még gipszet kell viselnie lábközépcsont-törése miatt, Kovács Dániel fokozatosan kapja a terhelést, Barczi Dávid pedig a korábbi kihagyása miatt még nincs százszázalékos állapotban.
 
"Kemény felkészülésen vagyunk túl, amelynek programját már márciusban, áprilisban sikerült összeállítanunk. - kezdte a lilák vezetőedzője az ujpestfc.hu-n. - A stadionban felújították a gyepszőnyeget, ráadásul kétszer is elutazhattunk edzőtáborozni Sopronba, így úgy érzem, fokozatosan válik egyre profibbá a klub. A sérülések sajnos a felkészülés alatt sem kerülték el a csapatot, az egyik edzőmérkőzésen például három játékost kellett lecserélnem húsz perc alatt sérülés miatt, ami miatt természetesen idegeskedtünk eleget, de ez is benne van a futballban. Majd a bajnokság fogja eldönteni, hogy milyen a csapatunk, de én bizakodó vagyok, mert a felkészülés alatt morálisan és játékban is sikerült mindent úgy végigcsinálnunk, ahogyan azt előre elterveztük. Pozitívum, hogy a játékoskeret nagy részét sikerült egyben tartani. Mitrovics és Ahjupera távozása érzékenyen érintett minket, de hiszem, hogy akik helyettük érkeztek – gondolok akár Fehér Csabára és Kabát Péterre is – megfelelően tudják pótolni őket. Mindkét játékos játszott már Újpesten a kezem alatt, gyakorlatilag percek alatt sikerült beilleszkedniük, sokszor az az érzésem volt, mintha el sem mentek volna. Fehér Csabával kapcsolatosan el kell mondanom, hogy az első három fordulóban sajnos nem léphet pályára, miután négy mérkőzésre szóló eltiltást kapott, az utolsó előtti fordulóban, amelyből egy mérkőzést töltött le Hollandiában. Ez hatalmas veszteség számunkra. Holnap még Üveges játékára sem számíthatunk, akinek még nem érkezett meg a játékengedélye. Markovicstól azt várjuk, hogy próbálja meg Mitrovics betölteni szerepkörét. Biztos vagyok benne, hogy a kvalitásai megvannak hozzá, és egyelőre úgy tűnik, könnyen be fog illeszkedni. Az edzettségi állapota még nem olyan, mint azoké, aki végigdolgozták a felkészülést, de bízom, hogy hamar utoléri magát, és a csapat egyik erőssége lesz.

Véber György az eddig lejátszott négy bajnokiból hármat is meg tudott nyerni a Pápával a lila-fehérek ellen, a bajnoki rajtokat azonban nem szeretné megismételni az elmúlt két szezon bajnoki rajtját, ugyanis azoknak vereség lett a vége.
 
"Ez már a harmadik szezonunk az NB I-ben. Eddig mindig abszolút vereséggel kezdtünk. Nagyon jó lenne ezt megtörni. Nyilván Újpesten egy döntetlen sem lenne rossz eredmény. Ők is bizonyos szinten fekete bárányok, nem tudjuk igazából, mire képes ez a mostani Újpest, ez a fiatal brigád. Odamegyünk, aztán a legjobb tudásunkat nyújtva szeretnénk minél eredményesebbek lenni - mondta Véber György a naplo-online.hu-nak.

Ismét fontos szerepet játszhat a találkozón az újpestiek egykori, a pápaiak jelenlegi hálóőre, Szűcs Lajos, aki évek óta biztos pontnak tekinthető a Lombardban.
 
"Bízom benne, idén is több bravúrom lesz. Bár ha kevesebbszer kell találkoznom a labdával és kevesebbszer kell védenem, az mindenképpen a csapat érdeme lesz. Azon leszek, hogy a meccseken minél jobb és jobb formát mutassak" - nyilatkozta Szűcs Lajos, akire ismét kulcsszerep hárulhat a Megyeri úton.

OTP Bank Liga 1. forduló
Újpest-Lombard Pápa 20.00 (Sport1)
hathárom-tipp:1

megosztom