NB I

Magyaros modernizáció Pakson

  • Göbölyös János
megosztom

Július tizenötödikétől újra lehet számolgatni. Pénteken délután hat órakor a Debrecen–Vasas mérkőzéssel elkezdődött az OTP Bank Liga névre keresztelt NB I-es szezon, s bár a keretek az átigazolási időszak végéig, azaz augusztus 31-ig még változhatnak, a nagy átalakításnak vége, kezdődhet a nagy alakítás. A távozó és érkező játékosok neve és ára helyett meccsekről, gólokról, pontokról szólnak majd a hírek, no és remélhetőleg arról, hogy a 2011-12-es bajnokság színvonalasabb, izgalmasabb, szórakoztatóbb az előzőnél.

Ebben persze évről-évre reménykedünk, van amikor bejön (általában nem), most viszont megalapozottnak látszik az optimizmus. A külföldről szerződtetett játékosok között található jó néhány jegyzett futballista, a klubok mintha megfontoltabban, a minőségre koncentrálva igazoltak volna, és mind több helyen bíznak a legtehetségesebb saját nevelésű fiatalokban. Hogy aztán mindez a nívót is magasabbra emeli-e, az majd a pályán kiderül. Sorra vesszük a csapatokat, kicsit visszatekintünk az előző szezonra, összefoglaljuk, hogyan készültek a bajnoki rajtra, holt tart a keretkialakítás. Sorozatunkat az elmúlt szezon ezüstérmesével, a 2. helyezett MVM Pakssal folytatjuk.

A paksi focicsapat játékosai ünneplik a 2010-11-es bajnokság végén megszerzett ezüstérmüket 2010  májusában

Csapatot erősíteni úgy is lehet, hogy egyben tartom a régit. Ritkán jön be, de feltételezve azt, hogy a játékosok még nem érték el teljesítő képességük határát, és az edző is tud valami újat adni, eredményt hozhat a próbálkozás. Pakson ezt a gyakorlatot követték a nyáron, a szenzációsnak nevezhető bajnoki ezüstérem után a klub még szorosabbra vonta a lazának eddig sem nevezhető köteléket, és nem vált meg egyetlen olyan futballistájától sem, aki az elmúlt szezonban hozzátett valamit a sikerhez. Igaz, senki nem is gondolkodott azon, hogy elhagyja a történelmi sikert elért csapatot, ezért aztán a vezetők elsősorban biztosítékot kerestek arra az esetre, ha az együttes sztárja, szűkebb környezetében csak ,,madocsai Messiként” emlegetett Böde Dániel - és a klub - visszautasíthatatlan ajánlatot kap külföldről.

Rajt

MVM Paks-Kecskeméti TE
07.17, vasárnap, Paks 19:00
Mivel ez eddig nem történt meg, a paksiak ugyanakkor előrelátó módon kölcsönvették az MTK-tól Hrepka Ádámot, a támadószekció még erősebbé vált. Az előző szezonban tizenöt gólt termelő és gólpasszok sorát adó Bödének tehát az átigazolási szezon végéig, augusztus 31-ig még áll a zászló, mint ahogy a még mindig csak 24 esztendős Hrepkának is a csapatba kerüléshez. A talán idejekorán sztárolt, a légiós életbe is belekóstolt háromszoros válogatott csatárt sérülés, majd mentális problémák akadályozták abban, hogy keresett játékos legyen a piacon, most azonban lehetőséget kapott arra, hogy - szakmailag és emberileg egyaránt - megjavuljon. Hrepka, ha még csak csereként is, de bizonyíthatta képességeit, a Haladás elleni felkészülési meccsen megszerezte első paksi gólját.

A másik igazolás tulajdonképpen családi ügy. A Pápáról szerződtetett 21 éves Heffler Norbert együtt futballozhat a három esztendővel idősebb bátyjával, Tiborral, a tűzkeresztségen az ,,öcsi” is átesett, az Európa Liga-selejtező visszavágóján gólt lőtt az andorraiaknak.

Kis Károlynak, a nyáron még veretlen együttes edzőjének tehát kellemes gondjai lehetnek, ha pedig a mostanában sérülés miatt kímélő munkát végző másik gólvágó, Montvai Tibor is bevethető lesz, még hatékonyabbá válhat a csapat (támadó)játéka.

Merthogy ez a cél a bajnokságban. Arról ugyanis sem a szezonnyitó sajtótájékoztatón, sem pedig az edző nyilatkozataiban nem esett szó, hogy milyen helyezésre hajt a Paks, Kis ,,csupán” azt várja el tanítványaitól, hogy fejlődjenek, hogy a tavalyihoz mérten jobban játsszon a csapat. Ez sem kevés, bár jogos az óvatos megfogalmazás, hiszen már az is óriási fegyvertény lenne, ha az együttes megismételné előző szezonbeli teljesítményét. Ehhez egyébként minden olyan segítséget megkap, ami nem feltétlenül kapcsolódik szorosan a szakmai munkához, de közvetett módon tovább erősítheti azt. A Magyar Villamosipari Művek ezentúl nem csak energiát, hanem főszponzorként pénzt is áramoltat a klubba, a nyáron kicserélték a gyepszőnyeget, új zöld és fehér székekkel szerelték fel a lelátót, és hogy az ellenfeleknek is kedveskedjenek, a vendégszektort a duplájára, 1100 fősre bővítették. S bár az UEFA még így sem tartja alkalmasnak a stadiont arra, hogy nemzetközi kupameccset rendezzenek benne, magyar szemnek megfelel, szép látvány, de a lényeg, hogy a paksiak jól érezzék magukat benne. Ezzel persze eddig sem volt gond, de mivel a csapat jobban szerepelt idegenben (ebben az összevetésben az első lett a mezőnyben), mint otthon, lehet, hogy a ,,magyaros modernizációval” is fokozható a teljesítmény.

Most viszont egyelőre mással vannak elfoglalva Pakson, a Tromsö elleni Európa Liga-mérkőzés nem úgy sikerült, ahogyan azt szerették volna. Hiába, ahol sorozatban jönnek a sikerek, ott az igények is nőnek, így aztán a visszavágóra koncentrál a csapat.

Hogy közben lesz egy bajnoki is? Nem gond, sőt... A vasárnapi szezonnyitót úgy kezeli mindenki, mintha a jövő heti norvégiai meccsel azonos jelentőségű lenne. Igazuk van, elvégre a Kecskemét is Európa Liga-résztvevő, azaz a motiváció adott. Bár ezzel Pakson eddig sem volt probléma.

Paks
Változások a keretben
Érkezett Távozott
Heffler Norbert (Pápa) Palásthy Norbert (Mezőkövesd)
Hrepka Ádám (MTK) ifj. Haraszti Zsolt (Siófok)
Paks
MVM Paks-Metalurg Doneck (ukrán) 1-1 (1-1) Felkészülési mérkőzés
MVM Paks-MFK Ruzomberok (szlovák) 1-1 (0-1) Felkészülési mérkőzés
MVM Paks-Haladás 2-2 (2-1) Felkészülési mérkőzés
UE Santa Coloma (andorrai)-MVM Paks 0-1 (0-1) EL-selejtező
MVM Paks-UE Santa Coloma (andorrai) 4-0 (1-0) EL-selejtező
MVM Paks-Tromsö IL (norvég) 1-1 (0-1) EL-selejtező
megosztom