NB II

Pajkos szakmai igazgató, Arany vezetőedző lesz Balmazújvárosban

Címkék:

Ahogy azt korábban megírtuk, a Balmazújváros elindul a Bőcs jogán az NB II-ben. Pajkos János a szakmai főnök, Arany László az edző, és már alakul a csapat is.

Koroknai Imre, Balmazújváros alpolgármestere a civishir.hu-nak elmondta: a szakmai irányítást Pajkos Jánosra és Arany Lászlóra bízták. Előbbi szakmai igazgatóként ténykedik, utóbbi pedig edzi a csapatot. Pajkos egyébiránt megtartotta a munkáját a DEAC-ban is.

Arany László a Loki egykori kiválósága eddig a debreceni utánpótlásban, illetve a megyei bajnokságban gyakorolta az edzői szakmát, most azt várják tőle Újvároson, hogy látványosan, támadó szellemben játszó gárdát alakítson ki.

Ami biztos: érkezik Ludánszki István Siófokról, Urbin Péter és Bokros Tibor a megszűnt Bőcsről, Nagy Róbert és Oláh Gergő a DVSC-től, de lehetnek még új igazolások. Próbajátékon van Újvárosban Szécsi Gergő és Szalánczy Zoltán is.