Gyász

Pénteken újra Kolonics-emlékevezés lesz Csepelen

  • MTI
Címkék:

Pénteken lesz három éve, hogy elhunyt a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György, a hazai és a nemzetközi kenusport kiemelkedő alakja. A szomorú évforduló alkalmából - csakúgy, mint tavaly és tavalyelőtt - fáklyás emlékevezést tartanak Csepelen.

Kolonics György 36 éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A későbbi hivatalos jelentés szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be.

A kiváló sportoló éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna pályafutása ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon 15-ször, az Eb-ken pedig 3-szor állhatott fel a dobogó felső fokára.

A Merkapt SE és a Kolonics György Alapítvány pénteken 17 órától fáklyás evezéssel emlékezik a nagyszerű sportemberre. Klubja, a Csepel vízitelepén a versenyeiről elhangzott rádióközvetítéseket és a vele készült interjúkat hallgathatják meg az érdeklődők, majd 19 órától vízre szállnak a résztvevők és a hajójukra szerelt fáklyákkal lapátolnak "Kolóra" emlékezve. A program a Himnusz eléneklésével zárul.