Európa Liga előzetes

Győzelemmel debütálna a Kecskemét a kazah "sztárcsapat" ellen

megosztom

A Magyar Kupa-győztes Kecskemét ma este bekapcsolódik az Európa Liga-selejtező küzdelmeibe. Tomiszlav Szivics csapatának nem volt szerencséje a sorsolásnál, hiszen az egyik legnehezebb ellenfelet, a kazah Aktobét kapta riválisául a kvalifikáció második körében. Szivics mestert ismerve azonban előre kijelenthetjük: a Kecskemét mindent megtesz majd a sikeres szereplésért.

"Ez a legrosszabb, amit kaphattunk: keveset lehet róluk tudni, és nagyon messze vannak. Nem örülünk a sorsolásnak, mert az eredményeik alapján egy nagyon jó csapatról van szó. 2005 és 2010 között négyszer megnyerték a bajnokságot és kétszer a kupát. A keretükben jelenleg hat külföldi labdarúgó található. Már ezek a tények is mutatják, hogy ez nem egy könnyű csapat, nem lehet ellenük szórakozni. Tavaly az AZ Alkmar ellen estek ki az Európa Ligából a csoportkörök előtti utolsó fordulóban, nagyon szoros volt a párharc, 3-2-vel jutott csak tovább a holland csapat, amely már bajnokságot is nyert egy évvel korábban. Mentek három kört az EL-ben, tehát egy nagyon komoly csapatról van szó. Nagy pénzek vannak arrafelé a fociban, és biztosan komolyan is veszik." - mondta a nyoni sorsolás után Tomiszlav Szivics, a kecskemétiek szerb vezetőedzője. A mester szavaiból is kiderül, hogy bizony valóban egy komoly riválissal kerültek szembe Tököli Attiláék. Az nemzetközi tapasztalat hatalmas előny jelent - lásd tegnap a Sturm-Videoton találkozó - márpedig a kazah élcsapatnak abból jóval több van, mint a magyar ellenfelének.

A kazah csapat már tegnap megérkezett Kecskemétre  Persze e ténytől még nem muszáj "hasra esni" - sőt nem is szabad - , de a kecskeméti futballkultúrát ismerve emiatt nem is kell aggódnia a magyar futballbarátoknak. A mindig gólratörő és nyílt sisakos játékot felvállaló Kecskemét hazai pályán győzelemre tör majd, és a feltehetőleg szép számmal kilátogató szurkolók ebben nagy segítségére lesznek majd a csapatnak.

Nagy kérdés persze, hogy milyen formába tudta hozni csapatát Szivics-mester. Mivel a magyar és a kazah bajnokság nem azonos rendszerben zajlik, az ázsiai csapat hazája pontvadászatának a kellős közepén tart, 20 fordulót követően pillanatnyilag a harmadik helyen található - négy ponttal lemaradva a listavezető Lokomotiv Asztanától. Vladimir Mukhanov alakulata az utóbbi hetekben azonban nincs csúcsformában, az elmúlt két hazai tétmérkőzésén még gólt sem sikerült szereznie, igaz a közötte lévő idegenbeli bajnokin nyerni tudtak.

ALegyen az ellenfél a Barcelona, a Manchester vagy az Aktobe, nekik megyünk, és ha az ellenfél jobb lesz, akkor gratulálunk majd, de úgy, hogy megtettünk mindent, amit lehet.Tomiszlav Szivicsmi a Kecskemétet illeti, az új idény ez idáig egyetlen tétmérkőzését a lila-fehér alakulat elveszítette, a Szuperkupa-döntőben a Videoton 1-0-ra legyőzte hazai pályáján az MK-győztes kecskemétieket. Nagyobb gondot jelenthet a vezetőedzőnek, hogy a július 8-ai találkozón megsérült Tököli Attila, az együttes elsőszámú gólfelelőse. A 35 éves támadó combsérülése azóta sem jött rendbe, így az is kérdéses, hogy egyáltalán pályára tud-e lépni a magyar válogatottnál újra "képbe" kerülő csatár.

A hatharom.com-nak Tököli elmondta: a csütörtöki mérkőzésen való részvétele majd csak az utolsó percekben dől el. "Jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy fogok-e játszani, nagyon szeretnék, de sajnos még nincs olyan állapotban a lábam, hogy el tudjam vállalni a mérkőzést" - vázolta a helyzetet az egykori gólkirály a találkozó előtti napon. Az ellenfélről is óvatosan nyilatkozott a kétszeres magyar gólkirály. "Az Aktobe egy nagyon gazdag csapat, tele vannak jó játékosokkal, az utóbbi évek eredményei azt mutatják, hogy a kazah bajnokságban mindig az élen vannak, és nemzetközi szereplésükre is azt mondhatom: nem volt rossz."

Jó európai szereplés ide, jó európai szereplés oda, azért a kazah együttesre nehezen aggatható a verhetetlen jelző, a magyar futballklubok még képesek felvenni a versenyt ilyen erősségű nemzetek csapatai ellen. A két mérkőzés alapján nem lesz könnyű dolga a Kecskemétnek, de Szivics mester mentalitását és munkásságát ismerve a kecskemétiek mindent megtesznek majd a továbbjutás érdekében.

Bajnokok Ligája-selejtező
2. forduló, 1. mérkőzés
Kecskeméti TE - Aktobe FK  (kazah)
Kecskemét, Széktói-stadion 20:15, tv:DigiSport
Játékvezető: Lian Liani (izraeli)
megosztom