NB I

Debrecenben mindenki várja a rajtot

megosztom

Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője, Bernáth Csaba, a csapatkapitány és Szakály Péter is várják már, hogy elkezdődjön az együttes Vasas elleni mérkőzése és vele a labdarúgó NB I (új nevén OTP Bank Liga) 2011-12-es szezonja. Mindannyian a győzelmet tartják a legfontosabbnak a pénteki találkozó előtt, és egy, a látszat ellenére jól összerakott ellenfélre számítanak a dvsc.hu-nak adott nyilatkozataik szerint.

Kondás Elemér konkrétumokat nem árult el a terveiből, de utalt arra, hogy nem biztos, hogy a Debrecen új szerzeményei közül mindenki lehetőséget kap a Vasas ellen: "Az új játékosok később csatlakoztak, van egy kis fizikai lemaradásuk, emellett nem mindenkinek van kész a papírja. Elképzelhető, hogy valamelyikük leül a kispadra, de ismétlem: még be kell illeszkedniük a csapatjátékba. Mindenki várja már a rajtot, én például nagyon, de szerintem a játékosok is így vannak ezzel, és remélhetőleg mindent megtesznek, hogy az első meccsünk jól süljön el, mert egy sikeres nyitány befolyásolhatja a további mérkőzések kimenetelét."

Kondás Elemér, a DVSC labdarúgócsapatának vezetőedzője

A vezetőedző bizakodó, de nem elbizakodott az első fordulós találkozó kapcsán: "Ne tévesszen meg senkit, hogy a Vasas kerete átalakult, és azt a benyomást kelti, mintha szanaszét lenne. Nem szabad így felfogni, mert biztos, hogy nagyon nehéz ellenfél lesz. Az első mérkőzésen mindenki feltüzelt állapotban futballozik, újult erővel próbál a játékba kapcsolódni. Néhány meccs után kialakulnak majd az erőviszonyok, de az elején minden csapat kettőzött erővel küzd."

Egyetért mesterével Bernáth Csaba, az együttes csapatkapitánya is, aki szerint a győzelem a legfontosabb: "Egy rajtot nehéz megjósolni, mert nem tudni, milyen formában van az ellenfél. Úgy tudom, az angyalföldieknek voltak gondjaik, amelyek ismeretem szerint rendeződtek, de nem is kell velük foglalkozni. Van egy stílusunk, egy célunk, teljesen mindegy, hogy melyik csapat jön most ide, az elképzelésünket kell megvalósítani, és a három pontot megszerezni."

Ezt Szakály Péter is csak megerősíteni tudta: "Nem fogjuk cifrázni, nyerni akarunk. A magyar bajnokságban szerintem nem is az a lényeg, hogy minél többször állítsd meg a tarkódon a labdát, hanem hogy akard a sikert, és akkor meglesz."

Kondás Elemér kitért még az időjárásra is, és nem sok jóval kecsegtette a szurkolókat: "A kánikula igazából nem tesz jót a játéknak. Tudom, sokat azt gondolják, hogy a labdarúgóknak ezt is el kell viselni, mert ebből élnek, de ők is emberek, ugyanúgy működik a szervezetük, mint másoknak. Igaz, hogy edzettebbek, de a nagy meleg őket is megviseli. Forróságban más a játék ritmusa, mert nem lehet ugyanazt a tempót diktálni."

Azért mi bízzunk benne, hogy jó meccsel kezdődik a bajnoki szezon!

megosztom