Barcelona

Leo Messi saját rekordját múlja felül

Az FC Barcelona játékosai közül az elmúlt szezonban az apró termetű argentin lépett legtöbbször a pályára, ráadásul az idei teljesítményével saját, tavalyi rekordját is átadta a múltnak.

Messi rekordokat döntöget

A kétszeres Aranylabdás zseni a 2009/2010-es szezonban minden sorozatot figyelembe véve 64 alkalommal lépett pályára.

A 2010/2011-es idényben - ami a Barcelonának hivatalosan 2010. augusztus 21-én kezdődött  - Lionel Messi megdöntötte az egy évvel ezelőtt felállított rekordját. A Costa Rica elleni válogatott mérkőzést is számolva idén 65 mérkőzésen szerepelt már - ami abszolút rekord a Barcelona történetében.

Még ennél is figyelemreméltóbb azonban, hogy a mennyiség nem megy a minőség rovására. Messi vezérletével a Barcelona spanyol Szuperkupát, bajnokságot valamint Bajnokok Ligáját is nyert a mögöttünk álló szezonban. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy 23 évesen - decemberben - bezsebelte karrierje második Aranylabdáját - ami szintén rekord - akkor kijelenthetjük, hogy Messi a futball mellett a csúcsok mestere is.

Az idei 65 mérkőzés a spanyol bajnokság, a spanyol kupa, a spanyol szuperkupa, a Bajnokok Ligája valamint a válogatott találkozókból tevődik össze, de mivel Argentína bejutott a hazai rendezésű dél-amerikai kontinenstorna negyeddöntőjébe - az ellenfél majd Uruguay lesz -, ez a szám még tovább nőhet.

Szerkesztőségünk utána nézett, vajon a katalán együttesben a csapattársak milyen mérkőzésszámot produkáltak az elmúlt idényben. Kétségtelenül a "legnagyobb" rivális a brazil Dani Alvés, aki Messihez hasonlóan szintén a Copa Américán szerepel hazája alakulatával. A két dél-amerikait természetesen a spanyolok követik: David Villa, Gerard Piqué, Andres Iniesta és Xavi Hernandez is rengeteg mérkőzésen van túl, de ők már nem gyarapítják a szezonbeli fellépéseik számát.

A Barcelona legtöbbször pályára lépő játékosai
2010/2011-es szezon
  Bajnokok Ligája
Király Kupa Szuperkupa La Liga Válogatott Összesen
1. Lionel Messi 13 7 2 33 10 65
2. Daniel Alves 13 5 2 35 9 64
3. David Villa 12 5 1 34 10 62
4. Gerard Piqué 12 7 1 31 9 60
5. Andres Iniesta 10 5 1 34 8 58
6. Xavi 12 6 1 31 5 55