Bajnokok Ligája

Kövesd nálunk élőben a Videoton BL-bemutatkozását a Sturm ellen!

A Videoton szerdán 20:30 órától a Sturm Graz vendégeként bemutatkozik Európa legrangosabb kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában.

Az utóbbi években megerősített fehérvári együttes már a 2009-2010-es idényben is kis híján bajnoki címet szerzett az NB I-ben, ám akkor lemaradt az aranyéremről Mezey György együttese. Ezüstérmesként az Európa Ligában indultak, ahol már a második selejtezőkörben a szlovén Maribor jelentett megoldhatatlan feladatot számukra, és 1-3-as összesítéssel búcsúztak a nemzetközi porondtól.

Az előző  bajnoki idényben aztán megszerezte története első bajnoki címét a klub, a nyoni BL-sorsoláson azonban az egyik legnehezebb ellenfelet, a Szabics Imrét soraiban tudó osztrák bajnokot kapta ellenfélül a magyar együttes. A graziak mindenképpen nagyobb nemzetközi rutinnal rendelkeznek, háromszor a BL csoportkörében is szerepeltek már. A csapat nagy része évek óta együtt futballozik, és sorozatban ez a negyedik idény, amikor nemzetközi kupaporondon szerepel.

"A Ferencvárosban nevelkedtem, az a csapat áll közel a szívemhez, a Videoton elleni párharc számomra ugyanolyan lesz, mint bármelyik másik meccs" - mondta a magyar válogatottba hosszú idő után visszatérő Szabics. "Jobb csapatunk van, és a nagyobb nemzetközi rutin miatt valamivel mi vagyunk az esélyesebbek".

André AlvesSzabics Imre

A párharc azért is fontos, mert a továbbjutó számára a következő kör biztosan nem jelent búcsút a nemzetközi kupaporondtól, ám amelyik együttes most elveszíti a párharcot, befejezte szereplését Európában. A magyar bajnok már elkezdte az idényt, múlt pénteken emberhátrányban 1-0-ra győzte le  idegenben a Kecskemétet, ezzel megnyerte a Szuperkupát.

A Videoton számára előnyt jelenthet, hogy a Sturm nem hazai pályán, hanem Klagenfurtban fogadja az együttest, mivel a saját stadionjában jelenleg az amerikaifutball-világbajnokság zajlik.

„Örülök, hogy nem mi kezdjük hazai pályán a párharcot. Nekünk jó, hogy vendégként játsszuk az első meccset, így a nyomás a Sturmon lesz. Vélhetően a mérkőzés elejét megpróbálják megnyomni, gyorsan gólt szerezni. Kulcsfontosságú lesz, hogy ez ne sikerüljön nekik, mindenképpen el kell kerülnünk a kapott gólokat, ez nagyon sokat számíthat majd a visszavágón, ahol a közönségünk biztatásával és segítségével jó eséllyel kivívhatjuk a továbbjutást” - nyilatkozta az NB I tavalyi gólkirálya, André Alves a párharccal kapcsolatban.

Az esélyekről a két szakvezető is beszélt a mérkőzés előtt, Franco Foda úgy vélte, megtalálta a magyar bajnok gyenge pontját.

"A lehető legnehezebb ellenfelet kaptuk a második körben a magyar bajnok révén, de kétszer is megnéztem a Videotont, s azt hiszem, megtaláltam a gyenge pontjait" - jelentette ki a német tréner.

Azt a Videoton mestere, Paulo Sousa is elismerte, az osztrákok valamivel esélyesebbnek számítanak.

„Nálunk még csak most zajlik a csapatépítés, a Sturm ebben előttünk jár, így jobbak az esélyei" - mondta a portugál tréner, aki az eredményt illetően kijelentette, úgy szeretne hazautazni, hogy a jövő heti, székesfehérvári visszavágón még legyen esélye együttesének a továbbjutás kiharcolására.

A Sturm Graz összértéke 14,725,000 €, míg a Videotoné 10,700,000 € a transfermarkt.de adatai szerint, tehát nem megoldhatatlan feladat az osztrák együttes kiütése.

A találkozót szöveges formában élőben közvetítjük a hathárom.hu-n.

Sturm Graz-Videoton 20.30

Klagenfurt, Wörtherseestadion Vezeti: Stuart Attwell (angol)

A várható kezdőcsapatok:

Sturm Graz: Gratzei - Standfest, Feldhofer, Burgstaller, Pürcher - Wolf, Weber, Klem, Hölzl - Muratovic, Szabics

Videoton: Tujvel - Brachi, Lipták, Horváth, Hector Sanchez - Polonkai, Sándor Gy., Vasiljevic, Walter Fernandez - Nagy, Alves

Online: hathárom.hu

Tv: Digi Sport