Debrecen

Rendben van a csapat, bízom a három pontban - Mészáros Norbert

megosztom

Az UEFA által jogtalanul eltiltott Mészáros Norbert a büntetése előtt stabil kezdőember volt Debrecenben, a most kezdődő szezonban újra ez lebeg a szeme előtt.

Mészors Norbert újra a "fedélzeten"
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság fogadási csalás gyanúja miatt egyéves eltiltással súlytotta a 30 éves játékost, akiről azonban azóta már kiderült, hogy ártatlan. Mészáros az elmúlt szezon végén a hajdúságiak  NB III-as csapatában  újra pályára léphetett, az idei évadban azonban ismét az első csapatnál számítanak rá. Mészáros nem felejti el, hogy a debreceniek végig mellette álltak a megpróbáltatások során, ezért a pályán viszonozná a sok szeretet, amit a szurkolóktól kapott.

"Az elmúlt egy évben azért edzettem, hogy formában maradjak, most azonban már a csapatba kerülésért harcolhatok. Dolgoztam keményen, hogy számoljon velem a szakmai stáb. Az edzőmérkőzéseken nagyon jól éreztem magam, hiszen korábban még azokon sem játszhattam. - összegezte az elmúlt időszakot a debreceniek hivatalos honlapján a megbízható védő. 

Mészáros Norbert az eltiltás előtt stabil kezdőembere volt a Lokinál, feltehetőleg Kondás Elemér vezetőedző is komolyan számol majd a rutinos játékossal, aki a bajnokság első fordulójában három pontot remél csapatától.

"Bízom benne, hogy jó teljesítményt nyújtottam, és a bajnoki mérkőzéseken is szóhoz jutok majd. Éreztem a szurkolók bizalmát, örömmel vették a visszatérésem, de nem csak most, hanem az elmúlt egy évben is mellettem álltak. Jó érzés, és mindent meg is fogok tenni, hogy a pályán a teljesítményemmel viszonozhassam a szeretetüket. Nagyon várom már a pénteki rajtot. Úgy érzem, hogy rendben van a gárda.  Nehéz mérkőzésre számítok a Vasas ellen, de fontos lenne a jó kezdés. Bízom a csapatban, és abban, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot."

megosztom