Sportgazdaság

Nyugalom a Serie A-ban, megegyeztek a pénzek elosztásáról

Hosszú hetek tárgyalásai után végre megegyezésre jutott egymással a Serie A 20 csapata a televíziós jogdíjak elosztásáról szóló vitában, így már semmi nem fenyegeti a bajnokság létét és a következő idények tévés szerződéseinek megkötését.

A vita leginkább arról a 200 millió euróról szólt, amit a 2010-11-es szezonban kerestek a csapatok, és amit a szurkolói bázisok mérete alapján akartak elosztani. A Juventus, a Milan, az Inter, a Roma és a Napoli ugyanis nem csak a nézettségmérési adatokat, hanem más közvéleménykutatások eredményeit is hangsúlyosan be akarta vonni az elosztási rendszerbe.

Végül a gazdasági erő győzedelmeskedett a nagyobb létszám felett, és a másik 15 klub volt kénytelen meghátrálni, és elfogadni a nagyok akaratát. Nem csoda, hogy végül így alakult, hiszen a topklubok a liga elhagyásával és a játékosigazolások beszüntetésével fenyegetőztek, és az ő hatalmuk bizonyult nagyobbnak.

Az együttesek megegyeztek a következő évek (2012-2015) médiajogainak kiárusításáról is. Az egyezségüket elküldték az illetékes gazdaság tisztaságáért felelős és kommunikációs hatóságoknak, és amennyiben ők is rendben találják azt, akkor ősszel árverésre bocsáthatják a televíziós társaságok között.