Forma-1

Ki volt a Brit Nagydíj legjobbja? - szavazás

Szokásos rovatunkban ezúttal öt versenyzőt bocsátunk szavazásra, akik között eldől a hétvége legjobbja cím. Ne feledjétek, nem csak az eredmény számít, a stílus, az agresszivitás és a csapattárshoz viszonyított tempó is sokat kell, hogy nyomjon a latban - így talán nem lesz annyira egyértelmű a versenyt nyerő Alonso győzelme…

Fernando Alonso (spanyol, Ferrari, 1. hely)

Fernando Alonso és Lewis Hamilton csatázik a 2011-es Brit Nagydíjon
Már az időmérőn jól szerepelt a spanyol világbajnok, idén először lőtávolságon belülre került a Red Bullokhoz képest - hogy aztán a versenyen egy kis szerencsével meg is előzze őket. Kellett persze a győzelméhez egy gyermeteg boxutcai hiba Vettelnél, és egy szintén gyermeteg megcsúszás Webbernél, de aki ennek ellenére pusztán Fortuna számlájára írja Alonso előretörését, az nagyot téved. Amikor megkapta az esélyt a spanyol (értsd: Vettel szerelői hibáztak), akkor sorra futotta a leggyorsabb köröket, és amíg a német Hamilton mögött erőlködött, éppen akkora előnyt épített, amivel kényelmesen megnyerhette a futamot. Tavaly Korea óta először győzött, és megelőzte az örökranglistán Jackie Stewartot - így már csak négy pilóta, Nigel Mansell, Ayrton Senna, Alain Prost és Michael Schumacher számlál nála több futamsikert az F1-ben.

Lewis Hamilton (brit, McLaren, 4. hely)

Újabb Nagydíj, újabb Hamilton-balhé: a Formula-1 jelenkori történetének botrányhőse hazai pályáján sem hazudtolta meg magát, és izgalmas helyzetek tömkelegével ajándékozta meg a nagyérdeműt. Már a rajtnál varázsolt, pár kör elteltével az ötödik helyen hajtott (a tizedikről indulva!), miután többek között komótosan kezdő csapattársát is megelőzte. A pályán előzte meg a későbbi győztes Fenando Alonsót, hogy aztán a kerékcserék után a második helyig kússzon előre a ranglétrán. Itt azonban beütött a krach, hamar elfogyasztotta az abroncsait, ráadásul egy kis számolási hiba miatt az üzemanyaga is vészesen fogyott. Így előzhette őt meg Webber könnyedén, majd kishíján Massa is: a brazil azonban 2008 után ismét csörtét vesztett Lewisszal szemben, aki „testével” védte meg negyedik helyét.

Michael Schumacher (német, Mercedes, 9. hely)

Végső helyezése nem igazán tükrözi a valós teljesítményét, hiszen végig igen gyorsan, már-már régi önmagát idézően versenyzett, és simán be is futott volna a hatodik helyen, ha… Ha nem trafálja telibe a DRS-zóna végén Kobajasi Sauberjét, és a versenybíróság nem bünteti őt meg teljesen érhetetlen módon. Vizes pályán, ilyen véletlen esetért én még büntetést nem láttam, úgy pedig teljesen érthetetlen a dolog, hogy Di Resta száraz pályán elkövetett ugyanilyen manőveréért semmilyen dorgálásban nem részesült. Ja, persze, ő angol… Schumacher azonban a büntetés ellenére sem adta fel, s bár első vezetőszárnyat is kellett cserélnie az autóján, parádés versenyt futott. Végül remek taktikával és kiváló versenytempóval kilencedikként futott be, mindössze 17 másodperccel a gondtalan futamot teljesítő csapattárs mögött - a sors igazságtalansága, hogy ezúttal is kikapott tőle, és Rosberg már 40-28-ra vezet a vb-pontversenyben.

Sergio Pérez (mexikói, Sauber, 7. hely)

Újabb parádés versenyt futott a szezon eddigi legkellemesebb meglepetését szolgáló mexikói, hiába ő tehát a mezőny legfiatalabb tagja, érettségben talán párja sincs. Ismét eggyel kevesebb kerékcseréből oldotta meg a futamot, mint a legtöbben, és ez csak részben köszönhető a Sauber remek karakterisztikájú autójának, komoly szerepe van benne „Checo” kíméletes vezetési stílusának is. Előzni ugyan nem nagyon tud (egy egész versenyt húzott le Rosberg szélárnyékában), de spórolni annál inkább, nem is kérdés, a jelenkor Forma-1-ét neki találták ki.

Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso, 10. hely)

Sorozatban harmadszor kap helyet listánkon a fiatal katalán versenyző, akit hiába temetnek a szekértők lassan egy hónapja rendületlenül, mindig rá tud cáfolni a fanyalgókra. Az elmúlt három versenyen háromszor szerzett pontot, miközben a csapattárs mindannyiszor kicsúszott az első tízből, így hiába a gyászos kvalifikációs mérleg (általában 18.-ként végez) a csapatnak nem lehet rá panasza. Helyzete lassan stabilizálódni látszik, a nagy rivális Ricciardót a HRT-hez ültette be a Red Bull, így nagyon úgy tűnik Alguersuari végigversenyezheti az idényt, s ki tudja, Webber esetleges menesztése esetén még a nagy Red Bullban is kiköthet, ha így folytatja.