Olimpia

Először van két női tagja a NOB Végrehajtó Bizottságának

  • VNA

Újabb női taggal bővült a Nemzetközi Olimpiai Bizottság vezető testülete, a svéd Gunilla Lindberg került be a Végrehajtó Bizottságba.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság durbani kongresszusán több fontos kérdésben született döntés. A 2018-as téli olimpia helyszínének megválasztása, a szocsi olimpiai program bővítése és három új NOB-tag megválasztása mellett arról is határoztak, hogy Gunilla Lindberg is tagja lesz a szervezet Végrehajtó Bizottságának. Ezzel első alkalommal lett két nő is tagja a 16 fős szervezetnek, hiszen korábban a ’84-es gátfutó olimpiai bajnok Nawal El Moutawakel is beválasztásra került a bizottságba.

A 64 esztendős svéd sportdiplomata 2000 és 2004 között már választott tagja volt a testületnek, de akkor mandátuma lejárta után véget ért számára a munka, most a norvég Gerhard Heiberget váltja a tagságban. Lindberg az utóbbi hetekben amúgy is fókuszban volt az olimpiai mozgalomban, hiszen ő vezette a 2018-as téli olimpiára pályázó helyszíneket végiglátogató Szemlebizottságot.