Átigazolási politika

A Schalke sokat kapott Neuerért, Rangnick mégsem erősíthet megfelelően

A hétvégén játszották Marcelo Bordon búcsúmérkőzését Gelsenkirchenben, azonban a gálameccsnél érdekesebb dolgok is történtek a Veltins Arenában. A vezetőedző, Ralf Rangnick ugyanis meglepően őszintén beszélt az újságíróknak a Schalke pénzügyi helyzetéről és átigazolási lehetőségeiről.

"A gazdasági helyzetünk rosszabb, mint azt sokáig hittem" - kezdte nyilatkozatát Ralf Rangnick. "Bíztam abban, hogy a Manuel Neuerét (a csapat Bayern Münchenhez igazolt kapusa - a szerk.) kapott pénz nagyrészét visszaforgathatjuk a csapat erősítésébe, de ez sajnos nem így lesz. Egyes hírek szerint 18 millió eurót kaptunk érte, de mind tudják, hogy ennél többet. 20-25 millió körüli összeget. Meccsről meccsre nőtt az ára a tavasz folyamán. A Manchester United elleni teljesítménye a BL-elődöntőben például rengeteget tett hozzá az értékéhez."

Ralf Rangnick vakarja a fejét a Schelke 04 egyik mérkőzésén 2011-ben

Meglepő őszinteség ez egy edzőtől, de ha már így belekezdett, Rangnick tovább beszélt, és a Schake igazolási terveiről illetve lehetőségeiről is elmondott néhány dolgot: "Körülbelül 6-8 millió euró az a határ, ami felett már nem engedhetünk meg magunknak még egy ugyanilyen nagyságrendű átigazolást."

Érdekes módon ez pont az az összeg, amit a francia Brestben játszó csatárért, Nolan Roux-ért kellene kifizetniük. A támadó a 2009-10-es szezonban a másodosztályban 15, a nemrég véget ért idényben a Ligue 1-ben pedig 6 góllal segítette a csapatát. Markáns, bár az osztályváltás miatt valamelyest érthető visszaesés, ami a Schalke vezetőedzőjét is nyilvánvalóan elbizonytalanítja.

"Egy játékosért, aki csak egyéves elsőosztályban szerzett tapasztalattal rendelkezik, nem biztos, hogy megéri ekkora összeget kifizetni. Egyelőre nem is akarunk ennyit adni érte, azt pedig még nem tudom megmondani, hogy később meddig megyünk el" - mondta a szakvezető.

Márpedig azt nyíltan vállalja, hogy egy gyors csatárt szeretne Klaas Jan Huntelaar mellé igazolni. Felvetették neki Papiss Demba Cissé nevét is, aki a Freiburgban két jó szezont tudhat maga mögött. Különösen a legutóbbiban volt kiemelkedő, 24 találatot hozott össze a bajnokságban és a kupában.

"Igen, Cissé nagyon jó játékos, gyors és gólerős. De még sokkal drágább, mint Roux" - reagált Rangnick. Valóban, a Freiburg állítólag 15 millió eurót szeretne kapni a szenegáliért.

Ráadásul a szakember nem csak a csatársort, hanem a középpályát is szeretné megerősíteni, elsősorban védekező középpályást keres. Szintén a francia és a német bajnokságban nézelődik, de a jelek szerint nem biztos abban, hogy mit csináljon. Saját elmondása szerint a következő lehetőségek közül választhat: megveszi a nagy igazolásnak számító Cissét, és nem marad pénze másra; nyolc milliót költ Roux-ra, vehet valakit a hátsóbb régiókba is, de nem úgy erősít, ahogy azt elképzelte; vagy várakozik, hátha lemennek az árak, vagy egy újabb játékoseladással pénzt tud előteremteni.

A német sajtó minden bizonnyal örömmel fogadta Rangnick őszinte szavait, a klub vezetői azonban nem annyira. Az igazgatótanácsból Horst Heldt reagált a szakvezető nyilatkozatára: "Folytatjuk az eddigi politikánkat, azaz megpróbálunk egyensúlyt kialakítani a csapat játékosállományának megerősítése és a klub gazdasági helyzetének rendbetétele között.Természetesen tudjuk, hogy a vezetőedző is a legjobbat akarja, és el is várjuk tőle, hogy a kiváló minőség legyen a célja. De muszáj kitartanunk az elveink mellett."