Vélemény

A Ferrari megkegyelmezett a Red Bullnak - de vajon miért?

  • Kele János
megosztom

Látszólag minden a Ferrari kezére játszott a silverstone-i hétvége során: egymással marakodó ellenlábasok, döntésképtelen FIA, kiszámíthatatlan szabályok, kaotikus futam. Nem is véletlenül nyerték meg a futamot, idén egyébként először szelve át elsőként a képzeletbeli célszalagot – téve ezt ráadásul egy olyan pályán, ami eddig a Red Bullok kizárólagos felségterületének számított.

Fernando Alonso, a Ferrari, valamint Sebastian Vettel és Mark Webber, a Red Bull pilótái
Azt hihettük, hogy a világbajnokság megmenekült
, a Ferrari megkapta, amit akart, a Red Bull elvesztette lehengerlő előnyét, ráadásul a McLaren is kinavigálta magát a képből. Első blikkre olybá tűnt, Maranellóban újra szép idők köszönthetnek be, s Alonso fanatizmusa révén akár a Red Bull kihívójává is avanzsálhat a gárda.

Erre a Ferrari egészen egyszerűen beleegyezett abba, hogy a Red Bull visszakapja a technikai fölényét biztosító befújásos diffúzort. Érthetetlen.

De csak elsőre. Ha jobban a dolgok mögé nézünk, megpróbáljuk megvizsgálni a csapatok helyzetét és kilátásait, döntésük esetleges motivációját, máris látszik, miért is visszakozott, jobban mondva, volt kénytelen visszakozni a Ferrari. Pedig, talán egyetlen csapatként az egész mezőnyben, ők nyertek az új rendelkezésekkel, nem is keveset, lévén egy olyan pályán voltak képesek tartani a tempót a Red Bullal, ahol távolról sem számítottak korábban favoritnak. Sőt, tavaly már-már megszégyenítő vereséget szenvedtek itt, Alonso egy büntetés miatt például még pontot sem szerzett.  Vasárnap délelőtt ráadásul még maguk is úgy határoztak, hogy nem egyeznek bele a tiltás eltörlésébe, részükről a korábban beharangozott 10%-os pillangószelep állást tartják elfogadhatónak.

Még jó, elvégre az idény legsikeresebb időmérő edzését produkálták, miközben a McLaren a fasorban nem volt, a Red Bull pedig kiemelkedő kvalifikációs képességei ellenére is alig tudott az élen maradni. Szinte kódolva volt Alonso sikersztorija a versenyre.

De akkor vajon miért gondolta meg magát éppen egy világraszóló győzelem után a Montezemolo? Miért nem használja ki a nyilvánvaló lehetőséget a Ferrari?

Mert ne is tagadjuk, ezzel a lépéssel bizony tálcán nyújtotta át a világbajnokságot a Red Bullnak.

Tehát az is egyértelmű, hogy valamit kapott cserébe. Valamit, ami számukra egyenértékű azzal, hogy világbajnokká teszik a Red Bullt. Mert akárhonnan is nézzük, ingyen ebéd nincsen, még a Formula-1-ben sem. S ha tetszik, ha nem, az egykoron oly népszerű szórakozás és sport, ma már sokkal inkább politika és üzlet, mint bármi más ezen a földgolyón. Montezemolo ráadásul dörzsölt és sikeres üzletember, emellett pedig rafinált politikus: mondhatni, éppen arra termett, hogy a Forma-1-ben dolgozzon. Ha valaki, ő aztán biztosan nem adta fel a magas labdát ingyen a Red Bullnak.

Hanem kapott érte valamit cserébe. Mondjuk ígéretet, hogy a Red Bull nem tesz keresztbe a Ferrarinak a 2012-es szabályalkotási folyamatban. Vagy mondjuk műhelytitkokat, hogy mitől olyan veszettül jó a Red Bull. Ez utóbbi persze inkább csak gyanúsítgatás és összeesküvés-elmélet gyártás, de ne feledjük, vasárnap délelőtt az is irreálisnak tűnt, hogy a Ferrari nagyvonalúan lemond a helyzeti előnyéről.

Persze van más elképzelésem is a dolgokról, ami persze pont annyival reálisabb az előzőnél, amennyivel kevésbé izgalmas. Ez pedig az, hogy a csapatok nagy része nemes egyszerűséggel megfenyegette a Ferrarit. (A pontosság kedvéért azért mondjuk el, hogy a Ferrari mellett a Sauber is visszakozott, de ugyebár ők is az olaszok motorjaival mennek, úgyhogy sokat nem tehettek, mentek Montezemolo feje után.)

Mert ne feledjük, nem csak a Red Bull veszített a korlátozás életbe léptével: a korábban egyetlen valamirevaló kihívónak tűnő McLaren szinte egy az egyben eltűnt a színről, a Renault a középmezőnybe esett vissza, a Mercedes Wokingba szállít motort, a Force India pedig szintén stuttgarti erőforrásokkal versenyez.

Ahogy mondani szokás: mindenki egy ellen, egy mindenki ellen.

Egyszer pedig már nagyon pórul járt hasonló helyzetben a Ferrari. Akkor, amikor a sorozatos Schumacher-címek közepette azt gondolták, nekik már nem kell szövetséges, egyedül is elboldogulnak a nagy politikai kavalkádban, kedvükre megfúrhatják a csapatok önálló bajnokságot szervező terveit, és nem lesz semmiféle retorzió. De lett.

2005-re olyan ellenállással találta magát szemben a maranellói gárda, ami ellen már tehetetlen volt. Minden szabályt úgy hoztak, hogy az a Ferrarira nézve hátrányos, sőt mi több, végzetes legyen – nem is csoda, hogy Schumacher egész évben csak szenvedett, esélye sem volt megszerezni nyolcadik bajnoki címét. Jean Todt is valamikor ekkor jött rá, hogy hibázott, a Ferrari nem burkolózhat fényes elszigeteltségbe (hogy egy újabb Palmerston idézetet hozzak), hanem igenis együtt kell működnie a többi csapattal.

Kísért a múlt, a Ferrari ismét együttműködik. Én azonban ennek ellenére sem gondolom, hogy Horner két szép szeméért tenné…

megosztom