Női kézilabda

A bajnoki ezüst és a BL-főtábla a Debrecen minimális célja

  • MTI

A bajnokságban az ezüstérem megszerzése, a Bajnokok Ligájában pedig a főtáblára kerülés a célja a Debrecen női kézilabdacsapatának, amelynek öt új játékosa a hétfői sajtótájékoztatón mutatkozott be hivatalosan.

A hajdúsági egyesület honlapjának beszámolója szerint Szűcs Gabriella, Léránt Vivien, Kudor Kitti, Király Annamária, valamint a Debrecenben nevelkedett, de legutóbb Győrben játszó kapus, Pásztor Bettina egyaránt azt mondták, az eredmények elérése mellett a legfontosabb feladat a jó csapategység kialakítása.

Köstner Vilmos vezetőedző arról számolt be, hogy a gárda hétfőn megkezdi nyolchetes felkészülését, amelynek első részében az állóképesség javítására helyezik a hangsúlyt, majd a későbbi 14 edzőmérkőzés során a technikai és a taktikai elemeket gyakorolják.

A szakember azt mondta, a hazai bajnokságban a Vác, a Fehérvár, a Békéscsaba és a Veszprém okozhat meglepetéseket, de mindettől függetlenül a DVSC-Fórum célja a dobogó második foka.

A debreceni együttes a német Buxtehudéval vagy a lengyel Zaglebie Lubinnal játszhat majd a BL főtáblájára kerülésért, de ehhez előbb az első selejtezőkörből érkező riválisát kell legyőznie, amely az Omni Lux (görög), a MizuWaAi/Dalfsen (holland), a Brühl (svájci) és a Gil Eanes-Lagos (portugál) alkotta kvartett második helyezettje lesz.