Vélemény

Meghalt a király, éljen a király...?!

  • Kele János
megosztom

Legjobb lesz talán, ha a végén kezdem a verseny megéneklését, egyrészt mert jóval frissebb az élmény, másrészt mert végtére is csak ez számít: mármint, hogy Alonso győzött, Vettel lemaradt, Hamilton ütközött, a haza és a világbajnokság pedig megmenekült.

Fernando Alonso ünnepli első helyét a Brit Nagydíjon, a második Sebastian Vettel megtapsolja.
Vagy, ha ez utóbbi nem is igaz, legalább egy héten keresztül hihetünk benne.

Más kérdés, hogy ez a bizonyos megmenekülés, a Ferrari mennybe menetele, nem éppen a véletlen műve - de erről inkább később. Előbb ugyanis a versenybíróság ámokfutásáról emlékeznék meg, ami ugyan jóval kisebb horderejű helyezések sorsáról döntött (például Schumacher hatodik helye), viszont nem kevésbé volt felháborító, visszás és már-már nevetséges, mint az a szappanopera, ami a befújásos diffúzorok körül alakult ki az utóbbi hetekben, napokban.

Mondjuk én azért inkább kínomban, mintsem örömömben nevettem.

Mert az, hogy most már túlzás nélkül hétről-hétre, minden apró-cseprő incidensért büntetést osztanak a versenybírák, kezd unalmas lenni. Unalmas, mert megöli a verseny izgalmát (értsd: aki előzni próbál, kockáztat, azt kegyetlenül elmeszelik), fontoskodó vitákra ad alapot, miközben eltereli a figyelmet a tulajdonképpeni lényegről, magáról a versenyzésről. Sőt, továbbmegyek: kivétel nélkül mindig azt büntetik, aki versenyezni, izgalmat nyújtani próbál! Hol Hamiltont pécézik ki maguknak a szigorú bírák, hol Schumachert, hol éppen valamelyik másik, teljesen vétlen, csak épp kissé heves természetű versenyzőt - az eredmény azonban mindig ugyanaz: büntetés, felesleges vita, forrongó indulatok. Látszólag sok hűhó, semmiért.

Arról már nem is beszélve, hogy csak a vak nem látja pontosan: a bíróság nem egyenlő mércével mér!

Ami az egyébként csendes természetű, visszahúzódó Buttonnál csak egyszeri véletlen kisiklás (ja, persze, kétszer egy futamon), az az általában heveskedő Hamilton esetében előre megfontolt szándékból elkövetett aljas merénylet; ami Heidfeld vagy Kobajasi előzéseinél szükséges agresszió, az Schumacher manővereinél életveszélyes gonosztett, amit feltétlenül meg kell torolni. Éppen csak azt nem teszik hozzá, hogy az emberiség nevében.

A mai versenyen éppen Schumacheren nem volt sapka (vagy volt, csak nem megfelelő színű), így a versenybíróság őt szemelte ki gyanútlan áldozatnak. Azt csak igen halkan jegyzem meg, hogy éppen Nagy-Britanniában rendezték a futamot… Ki tudja, lehet, hogy az évekig, évtizedekig Schumacher árnyékában vegetáló, többnyire brit tagokból álló versenybíróság elérkezettnek látta az időt, hogy megtorolja a németen a felgyülemlett sérelmeket, és visszamenőlegesen tíz évre minden vitatható manőveréért megbüntesse?

Mással ugyanis nem igazán magyarázható a kapott stop&go büntetése.

Nem történt egyéb, mint hogy a nagy sietségben (az egyik leggyorsabb volt a mezőnyben) Schumacher megcsúszott ez egyik víztócsában, és éppen beletrafált az előtte enyhén szólva is komótosan kanyarodni próbáló Kobajasiba. Arról már nem is beszélve, hogy a japánnal alig, magával viszont annál jobban kitolt, hiszen letörte az első vezetőszárnyát, és nyargalhatott vissza a boxba egy újért. Azt pedig csak teljesen félve említem meg, hogy a versenybíróság „hülyesége” is benne volt a manőverben, lévén Schumacher egy DRS-nyitást követően szánkázott bele a japánba - a hátsó szárnyat pedig vizes pályán csak a versenybírák határozott engedélyével lehet kinyitni. Most az engedély megvolt, és rögtön jött is a baj.

 Schumacher ütközése Kobajasival

Persze nem túl nagy, egy szimpla versenybaleset, ahol ráadásul éppen a viszonylagos bűnös húzta a rövidebbet.

De ez nem volt elég a bíráknak, Schumachert büntetni kellett, annál is inkább, mert a kerékcseréje után (száraz pályás abroncsokat rakott fel az itt-ott még nedves aszfaltra) új erőre kapott, sorra előzte le a riválisokat, és éppen egymás után másodszor futotta meg a leggyorsabb kört. Már-már félő volt, hogy éppen Angliában táltosodik meg, éri utol az élmezőnyt, az ütközés tehát (amit egyébként is vizsgáltak) éppen kapóra jött, és szépen ki is intették büntetésre. Innentől fuccs volt az egész futama, de így is bejött kilencediknek(!), 17 másodperccel a már-már kínosan lassú csapattárs mögé. Aki amúgy hatodik lett, így ismét ütött egy szöget a nagy öreg koporsójába. Ezúttal mondjuk szerintem érdemtelenül…

De ez a fentebb megénekelt anekdota még mindig semmi ahhoz képest, amit az előbb még áldozatként szereplő Kobajasinak kellett elszenvednie! Történt ugyanis, hogy a derék japán kiment a boxba slick abroncsokért, majd miután a csapat végzett a munkával, és az úgynevezett nyalókás-ember felemelte a táblát, máris rohant volna vissza a pályára, folytatni a száguldást. Igen ám, de éppen akkor érkezett mellette a depóba egy versenyzőtárs, akivel kis híján össze is ütközött a japán, csak elképesztő reflexeinek, és ázsiai hidegvérének köszönhette, hogy visszakozni tudott, és bár leszakított egy-két vezetéket, azért mindenki megúszta egy kisebb ijedtséggel.

Kobajasi megtépázza a vezetékeket

És most kapaszkodjon meg mindenki: ő is kapott egy megállásos büntetést!

A versenyző, azért a hibáért, amit a csapat követett el! Sőt, ha egészen pontos akarok lenni, akkor nem is a csapat, hanem egyes egyedül az a bizonyos nyalókás ember, aki nem figyelt eléggé, és kiengedte a forgalomba Kobajasit. Mert bármilyen meglepő, egy olyan sportágban, ahol tizedmásodperceken múlik a győzelem és az élet, nem nézegetheti egy versenyző állandóan a tükröt. Főleg akkor nem, ha van egy ember, akit azért fizetnek, hogy figyeljen helyette…

Kobajasinak tehát a saját csapata vágta tönkre a versenyét, és ezen a tényen bizony még az sem változtat, hogy a versenybíróság minden bizonnyal a hatályos szabálykönyv rendelkezéseit követte az eset megítélésében. Mert az egész egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a versenyzőt azért büntessék meg, amiben teljesen vétlen! Kapjon az istálló pénzbüntetést, felfüggesztett eltiltást, írásbeli figyelmeztetést, vagy tudom is én, hogy mit, de a vétlen versenyzőkről illene már leszállni. Főleg olyan ínséges időkben, amikor külön szabályrendszert és ketyeréket kell megalkotni csak azért, hogy legyen néhány mesterségesen kicsiholt előzés egy futamon.

Aligha túlzok, ha azt mondom: néhány egykori nagy, mondjuk Ronnie Peterson, Gilles Villeneuve, René Arnoux vagy épp Ayrton Senna már nemigen adná a nevét ahhoz a bohóckodáshoz, amit ma Forma-1-nek hívnak. Ahol minden egyes előzésért büntetnek (méghozzá súlyosan), ahol inkább megéri spórolni a benzinnel meg a gumival, mint gyorsan és agresszíven vezetni. Ahol már nem elsősorban vezetni kell tudni, hanem politizálni, szerepelni és spórolni.

Jó példa ez utóbbira Lewis Hamilton idei kálváriája. Hiszen nehezen hinném, hogy van olyan olvasó, aki ne értene velem egyet abban, hogy Lewis a mai mezőny egyik legtehetségesebb, legsokoldalúbb versenyzője, akinek egy tökéletes világban minden egyes évadban a világbajnoki címért kellene küzdenie, de legalábbis a dobogóért, és akit az egyetemes autósport-közösség minden egyes tagja, ha nem is szeretne, de mélységesen tisztelne látványos versenyzési stílusa miatt.

Ehelyett mit látunk?

Hamilton látványos vezetés helyett látványosan szenved, vele kapcsolatban többnyire az elefánt és a porcelánbolt közötti összefüggés jut eszünkbe. Őrült tempóban közlekedve támad, amikor spórolni kellene. Erőlteti, amikor hagyni kellene elmenni, és kopott gumikkal csúszkál, amikor gyorsnak kellene lenni. Ha azt mondom, semmi nem jön össze neki, akkor finoman fogalmazok: inkább azt kellene mondanom, semmi sem jöhet össze neki, mert a közeg, a trend, a szabályok és a légkör egyszerűen ellehetetlenítik. Úgy lézeng ebben a steril közegben, mint tehetséges futballista a magyar focitársadalomban.

Hamilton sajnos túl későn született. A hetvenes években sztár lehetett volna, vagy fiatalon tragikus balesetet szenvedő hős - de semmiképpen sem űzött vadként ténfergő exvilágbajnok, aki lépten-nyomon túlerőlteti az előzést, és végül a korlátok és a gumifalak tövében végzi. Mert most éppen ezt látjuk: nem tartja be a csapat utasításait, nem képes beletörődni a pozíció elveszítésébe, ütközik, csúszik, koccan, egyszóval mindent csinál - csak éppen nem győz. Enélkül pedig igen nehéz világbajnoki címet nyerni…

Hamilton vs Massa a Brit Nagydydíj utolsó körében

Pontosan emiatt van most fieszta Maranellóban: végre nyertek egy versenyt, a tavalyi koreai futam óta először, ráadásul éppen azon a pályán fricskázták meg az uralkodó Red Bullt, ahol az szinte sebezhetetlennek látszott. Hogy aztán mennyire tiszta ez a győzelem, és vajon lehet-e ennek a sikernek felhőtlenül és szívből örülni, már más kérdés.

Én amondó vagyok, hogy egy semleges szurkoló nem ugrálhat ujjongva Fernando Alonso győzelme láttán. Vagy ha éppen ezt teszi, akkor ő bizony minden, csak éppen nem semleges szimpatizáns. És ezt most nem azért mondom, mert én magam ne kedvelném Fernando Alonsót, vagy a Ferrarit, éppen ellenkezőleg, nagyon is tisztelem a kitartásukat, a küzdeni tudásukat és a tehetségüket, és végső soron talán mindenkinek jobb ez így, hogy végre le tudták győzni a Red Bullt.

De mégis, nekem valahogy keserű a szám íze.

Mert akárhogyan is nézzük, nem tisztességes ám a szezon közben úgy játszani a szabályokkal, hogy az valakinek egyértelműen hátrányos legyen. Sőt, továbbmegyek: egyáltalán nem tisztességes szezon közben változtatni a szabályokon. Tegnap már leírtam, de most megteszem még egyszer: az ilyen kapkodva, sebtében meghozott döntések csak azt bizonyítják, hogy a szövetség maga sem tudja, mit lehet és mit nem, gyakorlatilag nincsenek előre meghatározott szabályok. Lord Palmerston legendás mondását kifordítva: nincsenek állandó szabályaink, csak állandó érdekeink.

Ez az érdek pedig nem más, mint, hogy a világbajnokság izgalmas maradjon. Hogy a TV-nézők milliói még november végén, a Brazil Nagydíjon is bekapcsolják a készülékeiket, hogy a világ felkeljen hajnalok hajnalán megnézni a Japán Nagydíjat, és hogy minél több jegy elkeljen a történelem első indiai versenyére. Hiába szeretnénk hinni rendületlenül, a Formula-1 mára puszta üzlet, semmi több.

Vettel győzelme pedig többé nem üzlet. Maximum a Red Bullnak, de hát ez senkit nem érdekel.

A legkevésbé talán Alonsót. Ő egyébként sem foglalkozott az egész diffúzor-üggyel, csak tette a dolgát, fejlesztett a csapatával, hitt tovább rendületlenül Vettel legyőzésében, és lám végre összejött neki a dolog. Ha kis szerencsével is ugyan, de meglett a siker, és azért meg kell mondjuk őszintén, hogy ő maga is rendkívül okosan odatette magát, amikor kellett, seperc alatt összehozott egy tizenöt másodperces előnyt, onnan pedig már nem lehetett befogni.

Főleg úgy, hogy Vettel most kissé talán gyengébb volt a szokottnál, azért nem véletlen az, hogy tavaly sem nyert itt Silverstone-ban, az ő vezetési stílusához kevéssé passzol ez a hagyományos vonalvezetésű pálya. Webbernek annál inkább, a veterán ausztrál inkább a Vettel-felségterületnek számító Tilke-pályákon gyengélkedik, Silverstone-ban viszont hagyományosan nagyon erős, és ezt bizonyította most is. Például a verseny végén, amikor az elmelegedő gumijaival küzdő Vettelt támadta, és be is bújt mellé…

Webber támadja Vettelt


Aztán a csapat rászólt, hogy inkább hagyja!

És bármilyen meglepő, de tökéletesen igaza volt. Még akkor is, ha mostanság a csapatutasítást divat támadni, gusztustalan manővernek titulálni, és végleges betiltását, eltörlését követelni.

Az azonban hiba lenne.

A csapatutasítás ugyanis egyidős magával a sporttal, olyan, mint a futballban a csere - ha betiltanák, egy olyan eszköztől fosztanák meg a csapat vezetését, amit egyszerűen joga van gyakorolni. Évtizedek óta bevett gyakorlat ugyanis, hogy aki az autót adja a versenyzők alá, az mondja meg, hogy ki nyerjen vele. Egyrészt mert joga van hozzá, másrést pedig, mert ő maga is nyerni akar.

A Red Bull pedig (és hiába harsogták tavaly az ellenkezőjét, már akkor is így volt) nyerni akar. Én speciel már tavaly megmondtam (szerencsére vissza is lehet keresni), hogy az egész egyenlősdi csak addig tart, amíg Webber van jobb helyzetben, amint Vettel kerül előnybe, jönnek majd a kedvezmények, az utasítások, a félre nem érhető megjegyzések - hozzáteszem, ezekben semmi kivetnivaló nincs. Tehát az is teljesen rendben van, hogy Silverstone-ban Horner rászólt Weberre, tartsa a különbséget Vettelhez képest.

A gond inkább azzal van, hogy korábban mást harsogtak. Persze ma már erre kevesen emlékeznek, hiszen nincsen unalmasabb és érdektelenebb egy tegnapi újságnál, a lényeg mindig a friss, a mai, ami most történik. A Red Bull pedig pontosan tudja ezt, és magasról tesz az ellenségeskedőkre. Megteheti, az előny nála van, és aligha fogják érdekelni őt a hangoskodók akkor, amikor újabb világbajnoki címét szerzi.

Persze máshogyan is lehet értelmezni a mostani döntést: lehet, hogy a Red Bull, élén Christian Hornerrel, fél? Lehet, hogy egyszerűen azért akarta védeni Vettelt, mert attól tart, hogy a Ferrari győzelmi sorozatba kezd, és Alonso riválissá válhat a bajnoki címért való küzdelemben?

Ki tudja. Én erre is azt mondom, jobb félni, mint megijedni, tehát ha így vannak vele, akkor is tökéletesen igazuk van.

De ha már félelem: inkább az FIA-nak és a versenybíróságnak lenne mitől félnie. Ha ugyanis folytatódik az a bohózat, amit most Forma-1-nek neveznek, könnyen előfordulhat, hogy a maradék szurkolósereget is elveszti a sport.

Vajon megér ennyit az izgalmas világbajnokság?

megosztom