Bajnokok Ligája

Idegenben nem szabad gólt kapnunk - Nikolics

A Videoton támadója úgy véli, kemény védekezésre alapuló futball jellemzi a graziakat, erre építik fel a gyors támadásaikat.

Nikolics szerint minden egyes helyzetet meg kell becsülniük

A győztes Szupekupa-döntő után már a BL selejtezőjére vár a Videoton, ahol az osztrák Sturm Graz az ellenfél.

"A Sturm Graz egy erős ellenfél, de sokkal nehezebb dolgunk lenne, ha a sorsoláskor a Partizan Belgrád vagy a Dinamo Zágráb került volna a nevünk mellé. Ezzel együtt az a csapat, amelyik képes volt megelőzni egy Salzburgot vagy egy Austria Wien-t, nem lehet könnyű ellenfél. Folyamatosan ismerkedünk a játékukkal, az eddig látottak alapján úgy érzem, két hasonló stílust képviselő csapat találkozik egymással. Egy kemény védekezésre alapuló futball jellemzi a graziakat, erre építik fel a gyors támadásaikat. A legfontosabb mindenképp az lesz, hogy ne kapjunk gólt idegenben, így szervezett csapatvédekezésssel kell megfékeznünk a hazai próbálkozásokat. A helyzetkihasználásunk szintén kulcskérdés lesz, a Sturm a hazai csapatokhoz képest erősebb védelemmel rendelkezik, így nekünk, csatároknak minden egyes helyzetet meg kell becsülnünk! Ez különösen fontos, mert az első meccs eredményén nagyon sok múlik, ez olyan párharc lehet, melynek végkimenetelét jelentősen befolyásolhatja az első 90 perc alakulása" - fogalmazott Nikolics Nemanja, a Videoton támadója.

A 23 éves futballista hozzátette, előny számukra, hogy a Sturm nem saját pályáján, hanem Klagenfurtban fogadja őket.

"Nem vitás, számunkra előny, hogy a Graz nem a megszokott közegében lát vendégül minket. Tavaly nyáron, amikor a győri ETO parkban fogadtuk a Maribort, mi is éreztük, hogy mi vagyunk ugyan a pályaválasztók, de mégsem a megszokott miliőben lépünk pályára. Természetesen ezzel együtt is nagyon komoly ellenfélnek tartom az osztrák bajnokot, egyáltalán nem lesz könnyű dolgunk a Sturm ellen" - vélekedett a vidi.hu-nak az egykori kaposvári gólvágó.

A Sturm Graz-Videoton BL-selejtezőt a Digi Sport élőben közvetíti.