Brit Nagydíj

A csalódott Hamilton bizakodó a futam előtt

Bár kétségtelenül kellemetlen meglepetést okozott a McLaren szurkolóinak és saját magának is Lewis Hamilton, a brit versenyző azért bizakodó: úgy véli, csapata szerencsés esetben még versenyképes lehet a vasárnapi futamon.

Lewis Hamilton, a McLaren piótája
Hamilton az időmérő edzésen saját csapatának áldozata lett: előbb rossz, használt gumikat tett fel neki az istállója a Q3-ban, majd túl sokat várt a beköszöntő eső előtt, így világbajnok versenyzőjének már nem volt esélye a javításra. Maradt a kissé kínos tizedk hely, és a magyarázkodás.

"Nagyon élveztem a változó időjárási körülményeket tegnap, éreztem, ez jelenthet számomra igazi lehetőséget a pole pozícióra. Végül sajnos nem így alakult, sőt, gyakorlatilag én lettem az egyetlen áldozata a rosszkor érkező zápornak" - magyarázta Hamilton. "Az első körömre használt lágy abroncsokat tettünk fel, mivel bíztunk benne, hogy lesz még lehetőségem javítani. Persze azt mi sem gondoltuk, hogy csak tizedik leszek velük, mert mindenki más vadonatúj gumikkal indul neki a Q3-nak, de még így sem lett volna minden veszve, ha nem ered el az eső. De eleredt, és ez megpecsételte a sorsunkat."

Hamtilon ugyanakkor már a jövőbe tekint, nem tartja kizártnak, hogy a verseny folyamán jelentősen előre tud majd lépni.

"Van előttem néhány srác, aki azért biztosan lassabb mint én, rajtuk át kellene verekednem magam. Aztán meg ki tudja, hogyan alakul a verseny. Akár még eshet is, a körülmények mindenképpen trükkösek lesznek, bízom benne, hogy jól fogok tudni alkalmazkodni hozzájuk" - fejezte be mondandóját a brit világbajnok.